Aktuális

A szabadságharcot ugyan elvesztettük a sokkal erősebb hadsereggel szemben, de lelkileg megerősödtünk. Ma már van mire büszkének lennünk, van mire emlékeznünk, hiszen van egy pillanat a történelmünkben, amikor ez az ország nemzetté vált – fogalmazott beszédében Koncz Ferenc polgármester, a március 15-én megtartott koszorúzáson.

Hűvös, esős időjárás fogadta az ünneplőket március 15-én a szerencsi Kossuth téren. Koncz Ferenc beszédében 1848. március 15-ére, nemzetté válásunk egyik meghatározó pillanatára emlékezett. A városvezető szerint számos üzenete van a 168 esztendővel ezelőtti forradalomnak. Petőfi Sándor például azt mutatta meg mindenki számára, hogy nem elég a „láng lélek”, ahhoz cselekvésre is szükség van. A szónok a forradalom utáni szabadságharc jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a magyar nemzetnek mintegy 150 ezer katonája harcolta végig az időszakot, 165 ezer osztrákkal szemben, akik akkoriban a világ egyik legmodernebb hadseregét tudták felvonultatni. Mindez azonban nem volt elég, mert szükségük volt további 190 ezer cári katonára is, s csak ilyen módon bírták térdre kényszeríteni a magyar szabadságharcot.– Azóta is büszkék vagyunk arra, ami 1848-ban történt, ami bizonyítja, hogy egy ilyen kicsiny nemzet világrengető dolgokra is képes, ha mindenki ugyanazon eszme mentén gondolkodik. A szabadságharcot ugyan elvesztettük a sokkal erősebb hadsereggel szemben, de lelkileg megerősödtünk. Ma már van mire büszkének lennünk, van mire emlékeznünk és van egy pillanat a történelmünkben, amikor ez az ország nemzetté vált – fogalmazott beszéde végén Koncz Ferenc.A Kossuth téren a Szerencsi Férfikar által énekelt dallamok kíséretében az önkormányzat, intézmények, politikai pártok helyeztek el koszorút a 48-as hősök emlékét őrző obeliszknél.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.