Forgalomból kivont könyvek vásárát tartják a szerencsi bibliotékában. A kötetek között kalandregények, szakkönyvek, ifjúsági regények és krimik is szerepelnek.
Szerencsről két csapat volt ott az idei NN Ultrabalatonon
Az idén 18. alkalommal rajtolt el május 3-5. között Magyarország egyik legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthetnek a résztvevők.
- Galéria:
Szerencsre jön az Egészségváros
A Rákóczi úton és várkertben május 25-én az egészségé lesz a főszerep, ugyanis a Szerencsre érkezik a Richter Egészségváros. A magyar gyógyszergyártó vállalat május 9-én sajtótájékoztató keretében részletesen ismertette a programokat.
- Galéria:
A vártnál hamarabb kinyitott a Szerencsi Fürdő & Wellnessház
A Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 29-én fogadta el a 2024. évre szóló költségvetést, amiben biztosították a fürdő működéséhez szükséges pénzügyi forrásokat.
Megnyitotta kapuit az új ondi postapartner
A Magyar Posta Zrt. tavaly értesítette Szerencs Város Önkormányzatát arról, hogy az ondi postát bekapcsolják az Integrált Postai Hálózatba (IPH), ami lényegében a munkafolyamatok digitalizálását jelenti.
Szerencs Város Napja - átadták a kitüntetéseket
Szerencs Város Önkormányzata 1998 óta minden évben – idén már 26. alkalommal – ünnepli Szerencs Város Napját április 20-án, emlékezve arra, hogy 1605. április 17–20. között itt tartottak országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. A képviselő-testület hagyományosan ekkor adja át a kitüntetéseket azoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak a település gazdasági, társadalmi és szellemi életének fejlődéséhez. A kitüntetések átadására április 19-én került sor a Rákóczi-vár színháztermében.
Bocskairól is megemlékeztek a városnapon
Szerencs Város Önkormányzata 1998 óta minden évben – idén már 26. alkalommal – ünnepli Szerencs Város Napját április 20-án, emlékezve arra, hogy 1605. április 17–20. között itt tartottak országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották.
Idén is megemlékeztek a holokauszt áldozatairól
Szerencs Város Önkormányzata nevében Nyiri Tibor polgármester és Oleárné dr. Kádas Marianna jegyző koszorút helyezett el a városi izraelita temető emléktáblájánál április 16-án, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján.
Az év duális képzőhelye lehet a Nestlé szerencsi gyára
"Az év duális képzőhelye 2024" díjra jelölte a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara a Nestlé Hungária szerencsi duális szakképzési programját, melynek keretében hiányszakmát tanulhatnak a Szerencsen és környékén élő pályakezdők – tájékoztatta szerkesztőségünket a cégóriás.
40 éve volt a városavató a gimnázium aulájában
Szerencs városi rangjának visszanyerése 1984-ben komoly mérföldkő volt a település történetében. Az előző lapszámunkban már írtunk Szerencs és Ond múltjáról, a mostani cikkünkben az 1984. január 11-ei városavató ünnepséget részletezzük.