Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Szarvas Péter címzetes apát, érdemes esperes, szerencsi plébános életének 62., áldozópapságának 36. évében 2024. december 18-án, a miskolci megyei kórházban szentségekkel megerősítve elhunyt. Temetéséről később intézkednek – olvasható az Egri Főegyházmegye oldalán.

A harmadik örömöt szimbolizáló gyertya december 15-én lobbant lángra. A megjelenteket Balázs Pál református lelkipásztor köszöntötte, aki a 66. zsoltár szavaival nyitotta meg gondolatai.

  • Galéria:

Az idei esztendőben az adventi gyertyagyújtásokat sok kísérőprogrammal bővítették ki, az egyik ilyen volt a Szerencsi Adventi Kavalkád jótékonysági tortasütő versenye, amit december 8-án rendeztek meg. Utoljára 2019-ben tartottak a Rákóczi-várban ilyen versenyt, akkor a még a Szerencsi Rászorultakért Alapítvány támogatásával. Az idén a Halász Cukrászda vállalta fel ennek a versenynek a szakmai részét, a szervezésben sokat segített a Szerencsi Adventi Kavalkád csapata is.

  • Galéria:

A hagyományoknak megfelelően lángra lobbant a reményt szimbolizáló gyertya a város adventi koszorúján. A gyertyagyújtást megelőzően jótékonysági tortasütő versenyre és kézműves foglalkozásokra várták a megjelenteket.

  • Galéria:

Szerencsen is fellobbant december 1-én az első gyertya a város adventi koszorúján. A gyertyagyújtást megelőzően a Rákóczi-vár Árkád termében kézműves foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek és szüleiknek, ahol többek között volt mézeskalács díszítés, adventi kalendárium és képeslap készítés.

  • Galéria:

A Szerencsi Bonbon Kft. már 1996 óta őrzi és ápolja a csokoládégyártás hagyományait, most újabb jelentős fejlesztést hajtott végre. Az egymilliárd forintos beruházás részeként nyolc modern gépet állítottak üzembe, amelyek nemcsak a termékek csomagolási színvonalát emelik, hanem hozzájárulnak a vállalat versenyképességének további növeléséhez is. Az ünnepélyes átadásra november 29-én került sor a Szerencsi Bonbon Kft. üzemcsarnokában.

A következő cikksorozatban bemutatjuk Szerencs Város Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselőit, akik a következő ciklusban közösen dolgoznak majd a város fejlődéséért. A sorban elsőként Uray Attila képviselő bemutatkozó szövegét olvashatják.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.