Időjárás

A héten többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az északi, északkeleti szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8 fok között várható a havas tájakon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 13 fok között alakul. Hószállingózás az egész ország területén előfordulhat. 

Hétfő: Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Dunántúlon egyre kevesebb helyen, keleten többfelé várható csapadék; északon és a hegyekben hó, másutt főként havas eső, eső. Az északnyugati, északi, a Tiszántúlon a délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet kora délután 0 és +7, késő este -2 és +2 fok között alakul.

Kedd: Közepesen illetve erősen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

Szerda: Éjszaka többfelé alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely napközben többfelé tartósan megmarad. A keleti határnál kisebb eső, ónos eső, nyugaton néhol gyenge havazás előfordulhat. Napközben megélénkül a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és -8 fok között, a kevésbé felhős, havas tájakon -8 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Csütörtök: Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható csapadék; nyugaton hó, másutt vegyes halmazállapotú. Az északi, északkeleti szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Péntek: Reggel párás, foltokban zúzmarás idő várható, majd feloszlik a köd, és változóan felhős lesz az ég. Este nyugaton megnövekszik a felhőzet. Reggel a ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat, este nyugaton lehet eső, záporeső. A déli, délkeleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Szombat: Többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. A délkeleti, keleti szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

Vasárnap: Többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, majd a Dunántúlon északira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat