Közélet

Az Idősek Világnapja alkalmából október 2-án köszöntötték az Idősek Otthona lakóit.

A rendezvényen Koncz Ferenc polgármester elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja az idősek iránti tiszteletet. Az ünnepségen beszédet mondott még Dr. Korondi Klára képviselő, majd Kontra László intézményvezető arról szólt, hogy többféle elfoglaltságot kínálnak az idősek számára nap mint nap.

Az eseményt ökumenikus ima zárta, majd Újvári Marika zenés produkciójára szórakoztatta a jelenlévőket. A nap során megrendezett programot az iskolás diákok előadása zárta.