Közélet

A Nestlé Hungária Kft. szerencsi gyára hagyományteremtő céllal rendezett családi napot a gyár területén, ahová a dolgozókat és hozzátartozóikat várták május 25-én.

A rendezvény azért jött létre, hogy a családtagok is betekintést nyerjenek a cégnél folyó munkába. Az eseményt Hélene Kovalevsky a szerencsi gyár igazgatója nyitotta meg, és mondott köszönetet az alkalmazottak áldozatos munkájáért, ami nélkül nem lehetne ilyen sikeres a vállalat.

Ezt követően Nyiri Tibor polgármester is szólt a megjelentekhez, aki az esemény közösségépítő erejéről szólt. – Emberi kapcsolatok, fejlődés, jövőkép. Röviden így foglalnám össze azt, amit ez a gyár jelent Szerencs számára – mondta a városvezető.

Az egész napos programon a résztvevők többek között üzemlátogatáson vehettek részt, valamint az itt előállított termékekből kaptak kóstolót.

Szintén ezen a napon tartott a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár Gyermeknapot a Rákóczi-vár belső udvarán. A kicsiket óriás csúszda és ugráló vár várta valamint szórakoztató programokon vehettek részt. A Bohóc show után a Diri-Dongó együttessel együtt énekeltek, táncoltak a gyerekek, és az óvodások fellépése színesítette a műsort.

A mini cukrászműhely is nagy népszerűségnek örvendett, itt saját süteményeiket készíthették el a legkisebbek.