Közélet

A Catores Ecclesiae Rézfúvós Együttes hat mini koncertet adott május 6-án a Szerencsi társasházak övezeteiben.

Kovács Zalán László, tubaművész a zenekar művészeti vezetője elmondta, hogy az eseménynek az a célja, hogy ebben a rendkívüli helyzetben egy kis örömet vigyenek az emberek életébe, ezért a repertoárt is úgy állították össze, hogy lendületes, vidám darabok szerepeljenek benne. A klasszikus dallamok mellett felcsendültek latin illetve jazz szólamok is.

Az együttes több mint ötven koncertet adott az elmúlt két hétben. Szerencsen összesen hat helyszínen szórakoztatta a közönséget a zenekar, osztatlan sikert aratva ezzel a lakóközösségek körében.