Közélet

Negyedik alkalommal került megrendezésre november 25-én az „Ond Jó” elnevezésű karitatív esemény. A hagyományteremtő civil kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi lakosokat.

Ezen az éven az Amerikai Egyesült Államoké volt a főszerep, a programokat is ezen országhoz igazították. Az Ondi Idősek Klubjában a megjelenteket Kun Dávid, ötletgazda köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy az eseményt egy óceánon túli megkeresés inspirálta. „Tóth Bertalan, egykori ondi lakos keresett fel, aki felajánlotta, hogy ezen alkalommal társfinanszírozója szeretne lenni az eseménynek” – mondta Kun Dávid. Az ötletgazda hálával fogadta a megtisztelő megkeresést és örömmel állt neki az esemény amerikai stílusban történő szervezésének, hiszen ő maga is három évig élt az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban.

Az esemény jó hangulatban telt, Kun Dávid és barátai amerikai stílusú hot-dogot szolgáltak fel, miközben a háttérben halk countryzene szólt. A nap fénypontja Tóth Bertalan volt, aki az internet segítségével a tengerentúlról kapcsolódott be. A helyiek sok kérdésére válaszolt, részletesen elmesélte történetét, hogy miként került az USA-ba.

Tóth Bertalan élete első húsz évét töltötte Ondon, 1986-ban disszidált Ausztriába, majd 1988. július 25-én érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba, ahol azóta is él a családjával. Bár 50 éve elhagyta a Ondot, Berci bácsi a távolból igyekszik követni a település eseményeit, szeretettel gondol a falu lakóira és az „Ond Jó” ezen kezdeményezését támogatta.

A hot-dogot a világ első streetfoodja-ként (utcai étel) említik. Eredete máig vitatott, de a legelfogadottabb elmélet szerint a bécsi wienerwurst és a frankfurti frankfurter sausage „dachshund” (kis kutya) néven kezdték el árusítani valószínűleg német bevándorlók, mivel a különféle virsli- és kolbászfajták leginkább ezen ország konyhára jellemzőek. Az első üzlet a német Charley Feltman nevéhez fűződik, aki 1867-ben megnyitotta New York első hotdog-standját.

Az USA nemzeti streetfood ételnek számító finomságokat az „Ond Jó” eseményre az amerikai hálaadás ünnepének apropóján készítették. A programon minden megjelent az étel mellett egyedi kitűzőt, valamint tombolát kapott. A szervezők becsületkasszát helyeztek ki az amerikás díszletbe, amelynek teljes összegével az Ondi Idősek Klubját támogatták. Kun Dávid és barátai tele vannak ötletekkel, jövő tavasszal tervezik tovább vinni a hagyományt.

  • Galéria:
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.