Közélet

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az augusztus 17-re szervezett Ond Vezér Napját elmosta a vihar. A szervezők akkor úgy döntöttek, hogy lefújják a falunapot és szeptember 15-én pótolják.

Bár a vihar akkor sok programot meghiúsított, egyes eseményeket mégis sikerült megvalósítani. „A főzőverseny és a sütiverseny már véget ért mielőtt az eső lecsapott. A koszorúzási ünnepséget és a kenyérszentelést a következő héten pótoltuk” – mondta Király Judit, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Az eredetileg tervezett fellépők, mint Eperjesi Erika és Kriston Milán operett műsora, Kegye János pánsípművész előadása, valamint a Zámbó Jimmy emlékműsor mind elmaradt. A szervezők azonban megállapodtak a művészekkel, hogy szeptember 15-én pótolják a koncerteket. A kicsi, de lelkes közönség minden előadót buzgón várt újra, sőt a Zámbó Jimmy emlékműsor a végére kis házibulivá alakult át, ahol szépkorúak és fiatalok együtt táncoltak Luigi és Zámbó Árpy énekére.

A koncerteken kívül néhány programot is sikerült újraszervezni, de nem mindent. Király Judit hozzátette, hogy a csillámtetoválás és a lufibohóc visszatért, de más gyerekprogramokat már nem tudtak leszervezni. Az utóbbi napok folyamatos esőzései miatt az ondi focipálya használhatatlan állapotba került, ezért a programokat a helyi óvoda épületébe helyezték át. A falunapon az önkormányzat gumikerekű kisvonata is rótta a köröket Ond és Szerencs között. Az ondi „kis körforgónál” szállhattak fel az utasok, és egy városnéző kört tehettek Szerencsen. A másik megálló a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola (Hunyadi épülete) mellett volt, ahol szintén lehetőség volt a fel- és leszállásra. A jármű egészen este 8 óráig szállította az érdeklődőket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.