Gondolatok képekben címmel nyílt kiállítás Matuscsákné Jobbágy Erika művésztanár képeiből. A szerencsi Rákóczi-vár Árkád terme a november 29-ei megnyitón megtelt egykori kollégákkal, barátokkal, családtagokkal és tanítványokkal.
A megjelenteket Kiss Attila polgármester köszöntötte, aki személyes emlékekkel és elismerő szavakkal méltatta a művésztanárt. Felidézte, hogy lánya egykor tőle tanult rajzot, és a tanárnő odaadása, szeretete, valamint a művészet iránti lelkesedése milyen nagy hatással volt a gyermekére. A polgármester ezután kiemelte a művésztanár Zemplénhez való kötődését, amely erősen tükröződik műveiben, hiszen alkotásai nagy része ezen táj szépségét és hangulatát ragadja meg. Elismeréssel szólt a kiállításról, hangsúlyozva, hogy bár nem szakértő a művészet terén, a képek nagyon tetszenek neki.
Ezt követően Mezei Zsuzsanna művésztanár méltatta az alkotó határozott, de lírai személyiségét, amely művészetében is visszatükröződik. Dicsérte a képek kiváló kompozíciós megoldásait és az érzelmek kifejezését, valamint a színek és technikák gazdag használatát, amelyek a természet szépségét és hangulatát ragadják meg. Részletesen kitért a tájképek zöld színkavalkádjára és a csendéletek nyugalmára. Méltatta a spakli- és ecsethasználattal készült műveket, valamint az expresszívebb stílusú tájképeket is. Hangsúlyozta az alkotó sokoldalúságát és fejlődését a különböző irányzatokban, és párhuzamot vont híres európai művészek munkásságával is.
Matuscsákné Jobbágy Erika a kiállításmegnyitón
Matuscsákné Jobbágy Erika 1985-ben szerzett pedagógusi diplomát a Győri Tanítóképző Főiskolán. Tíz év tanítói munka után nem tagadta meg gyermekkori álmát ezért 1995-ben a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán elvégezte a rajzszakot, majd 2014-ben megszerezte a mestertanári diplomát is. Nyugdíjba vonulásáig a Bolyai János Katolikus Általános Iskola és a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban tanított. Több alkalommal vett részt a Közép-európai Művésztelep munkájában, ahol Gedeon Zoltán grafikus, festőművész a plein air festészet felé irányított a figyelmét.
A plein air festészet (francia kifejezés, jelentése: „szabadban” vagy „a szabad levegőn”) olyan művészeti irányzat, amelynek lényege, hogy a festők közvetlenül a természetben, a szabadban alkotják meg műveiket, a helyszínen látott tájak, fényviszonyok és atmoszféra közvetlen megörökítésével.
2023-tól tagja a BAK Képzőművészeti Egyesületnek, 2005-től a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, 2002-től a Rajztanárok Zempléni Alkotó Körének, melynek tagjaival rendszeresen részt vesz különböző kiállításon és alkotótáborban. Pedagógus rajztanári munkájáért 2004-ben a Belügyminiszter elismerő tárgyjutalomban részesítette. A 2007-es Zempléni Nyári Tárlaton a szerencsi vállalkozók külön díját, 2014-ben pedig Szerencs város díját is neki ítélték oda. 2021-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozta Matuscsákné Jobbágy Erika részére.
A megnyitón zongorán közreműködött Szirmai Andrea és Matuscsák Anett. A kiállítás megtekinthető december 13-ig az intézmény nyitvatartási idejében.
- Galéria: