Közélet

Szerencs Város Önkormányzata a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án köszöntötte a város lányait, hölgyeit és szépkorú asszonyait a Rákóczi-vár színháztermében.

Kiss Attila polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a nőnap nem csupán a nők szépségéről és kedvességéről szól, hanem a társadalmi egyenlőségért folytatott küzdelmükről is. Hangsúlyozta a nők három alapvető jogának – a munkához, tanuláshoz és választáshoz való jog – történelmi jelentőségét, valamint azt, hogy ezek hosszú harc eredményeként váltak természetessé a nyugati civilizációban. Megemlítette a magyarországi nőjogi harcok kiemelkedő alakjait, például Brunszvik Terézt és Teleki Blankát, valamint a magyar női választójog bevezetésének történetét. A városvezető kitért a nemzetközi nőnap eredetére, az első amerikai és orosz női munkásmegmozdulásokra is. Zárásként hangsúlyozta, hogy a hölgyeket nem csupán ezen a napon, hanem az év minden napján meg kell becsülni.

Az ünnepi programot a Hajnal Néptáncegyüttes előadása színesítette, amely a magyar néptánc hagyományait elevenítette meg a színpadon. Végül Orosz Kornél énekes előadása gondoskodott a meghitt, zenés pillanatokról. A műsor után a képviselő-testületi férfi tagjai virággal kedveskedtek a hölgyeknek.

  • Galéria:
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.