A 2010-ben elhunyt, köztiszteletben álló, sportszerető Uray Attilának állít emléket az a labdarúgó emléktorna, amit immár tizenegyedik alkalommal szerveztek meg január 20-án a Kulcsár Anita Sportcsarnokban.
A csapatokat ifj. Uray Attila, a sportesemény szervezője köszöntötte, majd ismertette a játékszabályokat. Az emléktornán összesen hat csapat vett részt, akik 2×15 perces mérkőzéseket játszottak.
Nyiri Tibor polgármester beszédében elmondta, hogy a néhai Uray Attila igazi példakép a mai fiataloknak, hiszen sportszeretete városszerte ismert volt. „Attila remek játékos hírében állt, aki teljes szívéből szerette a magyar labdarúgást. Élénken él az emlékezetemben, amikor sokszor együtt szurkoltunk a pálya széléről a szerencsi csapatnak. Szinte minden helyi mérkőzésen jelen volt és biztatta focistáinkat. Emlékét kötelességünk megőrizni” – mondta a városvezető.
Az esemény végén a díjakat ifj. Uray Attila, a torna szervezője, Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Tóth-Zele József, egykori futballikon, a Real Madrid magyar edzője adta át.
A XI. Uray Attila Labdarúgó Emléktorna végeredménye:
- 1. hely: Gesztely FC
- 2. hely: Mezőkövesd-Zsóry FC
- 3. hely: Tállya KSE
- 4. hely: Szerencs VSE
- 5. hely: MVSC Miskolc
- 6. hely: Sárospataki TC
- Galéria: