×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 49

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, 2015. október 24-én Nagybarca együttesét fogadja Szerencs futballcsapata. A mérkőzés 14.30 órától kezdődik a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen. Az U19-es fiatalok 12.30 órától lépnek pályára.

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett a Szerencs VSE labdarúgócsapata. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság október 17-ei mérkőzésén együttesünk Ózdon vendégszerepelt, ahol a hazaiak 5-1 arányban nyerték meg a találkozót. A bajnokság 10. fordulója után Szerencs tíz ponttal, a tabella 12. helyén áll.

Szerencsi győzelem, nyolc sárga lap, egy kiállítás. Röviden így is összefoglalhatnánk együttesünk Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság, kilencedik fordulójában lejátszott mérkőzését.

Magabiztos játékkal, 5-1 arányban nyerte meg legutóbbi, hazai mérkőzését a Szerencs VSE női labdarúgócsapata. Együttesünk 2015. október 10-én Kurityán gárdáját fogadta a Kulcsár Anita Sportcsarnokban.

Három gólos győzelmet aratott az Edelény FC gárdája felett Szerencsi női futballcsapata. Az október 4-én lejátszott találkozón együttesünk magabiztos, szép játékkal utasította maga mögé a vendégeket. Az első játékrészben ugyan nem sikerültek a távoli átlövések, de Takács László edző a szervezett, ötletes játéknak megfelelően elégedetten nyilatkozott a lányok teljesítményéről. Szerencs Város Sportegyesületének női labdarúgói a második helyről várják a folytatást. Az 5. fordulóban Kurityán érkezik vendégségbe városunkba. A mérkőzés október 10-én 11 órától kezdődik a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnokban.

A megyei első osztály nyolcadik fordulójában sem született meglepetés a szerencsi futballszurkolók számára. Együttesünk október 3-án Sárospatakot fogadta a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen, a mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei női labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Szerencs VSE lányai Sárospatak otthonában léptek pályára.

A hazai pálya előnye sem támogatta a Szerencs VSE labdarúgócsapatait a szeptember 26-án Edelény ellen lejátszott bajnoki mérkőzéseken. Felnőtt együttesünk 1-6 arányban maradt alul a vendégekkel szemben, az U19-es gárda 1-2-es vereséget szenvedett.

A Tállya ellen elmaradt bajnoki mérkőzését játszotta le szeptember 24-én a Szerencs VSE női labdarúgó-csapata. Együttesünk a nehezen induló első félidőben mindössze egy gólos vezetést tudott szerezni a még rutintalan tállyaiakkal szemben. A szünetben Takács László edző igyekezett “felrázni” csapatát, s a lányok a második félidőben lassan magukra találva lehengerelték az ellenfelet. Helgert Gréta négy góllal, Dudás Adrienn és Nagy Klaudia további egy-egy találatával 1-6 arányban nyertük meg a találkozót. Tállya – Szerencs: 1-6.

Egyetlen gól született a hétvégén lejátszott MVSC – Szerencs futballmérkőzésen. Városunk csapata szeptember 20-án Miskolcon vendégszerepelt, ahol Erdei Zoltán találatával 0-1 arányban győzték le a házigazdákat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulója után a tabellát 18 ponttal Edelény vezeti, Szerencs együttese 6 ponttal a 12. helyen áll.

További cikkeink …