Megye

Taktaharkány nagyközségben közel háromezer-hatszázan élnek, közülük hatszázharmincan töltik, vagy töltötték be az idén hatvanötödik születésnapjukat.

A közelgő Idősek Világnapja alkalmából őket köszöntötte Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Dr. Szemán Ákos polgármester szeptember 30-án, a nagyközség iskolásai és óvodásai. A településvezető elmondta, az alkalom kapcsán korábban is jutalmazták a szépkorú lakosságot, de az elmúlt négy évben megduplázták az anyagi támogatást.

Most nyolcezer forintot különít el az önkormányzat számukra, amelyet húsvéti, idősek napi és karácsonyi alkalommal vehetnek át, túl egy szerény vendéglátáson, amit – ráadásként – egy meleg takaróval egészítettek ki ezen az éven. A program végén Poór Péter táncdalénekes szórakoztatta az eseményen megjelenteket.

Forrás: SfL