Megye

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.

Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.

Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között az InterCity-hálózat fejlesztésével jelentősen javulnak az eljutási lehetőségek.

Az új Hernád InterCity vonatok kétóránként biztosítanak kapcsolatot Budapest és Kassa (Hidasnémeti) között, Miskolc, Szikszó, Encs, Hidasnémeti érintésével.

Az új Zemplén InterCity vonatok Budapest és Sátoraljaújhely között közlekednek, érintve Szerencset és Sárospatakot, ezzel húsz perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő.

A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Budapest és Miskolc között egyesítve közlekednek, emellett a két nagyváros között javulnak a reggeli és esti eljutások is. A Hernád-Zemplén InterCity vonatokon vásárlás és felhasználás időpontjától független árú, – 300 forintba kerülő – helyjegyet vezet be a vasúttársaság a rendszerszintű tarifaegyszerűsítés következő elemeként.

A fejlesztések és átalakítások 2020. december 13-án léptek érvénybe.

Borítókép: MÁV-START

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.