Megye

Bruttó 400 ezer forint – ennyit keres szeptembertől a legalacsonyabb rendfokozatú katona a Magyar Honvédségnél, ehhez pedig már általános iskolai végzettség is elég. A kormány célja, hogy a katonák érezzék az anyagi megbecsülést, ezért 2024-től újabb béremelést garantálnak számukra. Hazánk keleti szomszédságában háború dúl. A kormány célja, hogy új eszközök beszerzésével és a folyamatos katonai toborzás fenntartásával a magyar haderőt térségünk vezető haderejévé fejlessze. A katonai toborzásról, a jogviszonyokról és a katonai lehetőségekről kérdeztük Nagy Géza őrnagyot, a Borsod Abaúj Zemplén megyei 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjét.

– Kezdjük a legfontosabbal, a fizetéssel. Milyen mértékben növelték a béreket?

– A legénységi állomány bérfejlesztése a legjelentősebb, de minden egyenruhás munkavállalót érint a kormány kétlépcsős emelése. Például egy pályakezdő, érettségivel rendelkező őrmester bruttó 474 ezer-, egy felsőfokú végzettségű hadnagy bruttó 568 ezer forintot vihet haza. Ehhez jönnek a plusz juttatások, például a ruházati illetmény, az utazási költségtérítés, a külszolgálati lehetőség, valamint a lakhatási támogatás, amely a legénységi állomány számára is elérhető. Aki házastársával vagy élettársával él együtt, a lakhatási támogatáson felül 20 ezer forintra, illetve gyermekenként 10 ezer forintra is jogosult.

– Mi a legfontosabb, amit mérlegelni kell a jelentkezés előtt?

– Először azt kell eldönteni, hogy valaki hivatásszerűen szeretne katonaként szolgálni, vagy munkája, esetleg tanulmányai mellett csatlakozna a honvédség kötelékéhez. A toborzók ebben mindenfajta segítséget megadnak, hiszen a tájékoztatáson túl az első beosztás betöltéséig segítik a jelentkezőket, akiket lépésről lépésre vezetnek végig a folyamaton: erkölcsi bizonyítvány igénylés, szükséges dokumentumok benyújtása, alkalmassági vizsgálat, bevonulás stb. A leendő katonák a képzettségüknek megfelelő pozíciót is választhatnak, de nagy szükség van például lövészekre, felderítőkre vagy harcjárművezetőkre, akik a honvédségen belül kapják meg a szükséges képzést. A lényeg, hogy mindenki számára tudunk olyan pozíciót ajánlani amivel elégedett lesz.

Folyamatosan növekszik a katonák fizetése. Fotó: HM Zrínyi Nonprofit Kft.

– Mik az alapfeltételek?

– Többek között szükséges állandó belföldi lakó- vagy legalább (ideiglenes) tartózkodási hely, büntetlen előélet és egyes alkotmányos jogok törvény szerinti korlátozásának az elfogadása. A jelentkező 18 és 65 év közöttieknek – az életkoruknak és a választott szolgálati formának megfelelően – fizikailag, egészségügyileg és mentálisan is alkalmasnak kell lenniük. Tapasztalataim szerint a legtöbben a fizikai alkalmassági során ütköznek nehézségekbe, de aki sportosan él, általában elsőre teljesíti.

– Mi a különbség a szerződéses és a hivatásos katonai szolgálat között?

– A Magyar Honvédség magját a szerződéses és hivatásos katonák alkotják. A fő különbség abban ragadható meg, hogy a szerződéses katonák határozott időre vállalnak katonai szolgálatot, míg a hivatásos katonák határozatlan időtartamú jogviszonyban szolgálják a Hazát. A civil életből érkező jelentkezők pályája szerződéses jogviszonnyal kezdődik, majd bizonyos szolgálatteljesítési idő után (általában 2-3 év) van lehetőségük kérni a hivatásos állományba helyezést. Tartalékosként is sok lehetőség van a szakmai kiteljesedésre, például a külföldi missziós feladatokban is egyre jelentősebb szerephez jut az állomány.

– Sok tévhit él az emberekben a munkaidő tekintetében, mi az igazság?

– Békeidőben a Magyar Honvédségnél napi 8 órát kell dolgozni. Nyilván vannak olyan kiképzések, foglalkozások vagy gyakorlatok ami ettől eltérő, de a túlórákat minden esetben külön díjazzák és sok esetben extra pihenőnap is jár. Összeségében elmondható, hogy napi 8 órát dolgozik egy katona és a hétvégéi szabadok.

A Magyar Honvédség eszközparkja az elmúlt időszakan nagyfokú modernizáción esett át. Fotó: HM Zrínyi Nonprofit Kft.

– Az orosz-ukrán háború milyen mértékben befolyásolta a Magyar Honvédséget?

– A megváltozott biztonságpolitikai helyzet a Magyar Honvédséget is érintette, mint NATO tagországot. Az orosz-ukrán konfliktus éppen egy felfelé ívelő szakaszban találta a honvédséget, gondolok itt például az éppen futó haderőfejlesztési programra, ami már jóval az orosz-ukrán háború előtt megkezdődött. A kormány célja, hogy a magyar haderőt térségünk vezető haderejévé fejlessze. A haditechnikai eszközök beszerzése és cseréje, – legyen az szárazföldi vagy légi –, továbbá az egyéni felszerelések (pl. ruha, modern lőfegyverek stb.) cseréje jelenleg is folyamatban van.

– Látható, hogy a fiatalokat is próbálják megszólítani.

– Igen. Nem titkolt célunk, hogy minden középiskolából kikerülő pályakezdő fiatalt tájékoztassunk. Senkit nem beszélünk rá a katonaságra, csupán azt szeretnénk elérni, hogy a tanulók tisztában legyenek azzal, hogy milyen lehetőségek vannak a Magyar Honvédségnél. Az általános iskolásoknak a Honvéd Kadét Programról, az érettségi előtt állóknak pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karáról, valamint a Magyar Honvédség „Acélkocka” programjáról tudunk bővebb információt adni.

– Hol lehet jelentkezni?

– Miskolcon, a Hatvanötösök útja 2. szám alatt található toborzó irodánkban, a Miskolci Egyetem A/1-es épület 1. emelet 4-es előadó melletti irodánkban és Sátoraljaújhelyen, a Széchenyi tér 1. szám alatti toborzó irodánkban, ahol mindenkinek személyre szabott, teljes körű tájékoztatást adunk, továbbá a jelentkezők figyelmébe ajánlom az iranyasereg.hu weboldalt.

Elérhetőség:

Cím: 3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2.
Tel.: (46) 327-245.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig: 8-15.30, péntek: 8-13.30