Megye

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint szeptember 2-tól jelentősen módosult a menetrend a miskolci fővonalon, ugyanis a MÁV két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosul a távolsági – InterCity, InterRégió, és nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendje a Budapest-Miskolc fővonalon.

A felújítás ideje alatt csak egy vágányon, több sebességkorlátozás mellett – Füzesabony és Miskolc között többlet megállási helyekkel – közlekedhetnek a vonatok a munkálatokkal érintett vonalszakaszokon, ezért óránként és irányonként napközben csak egy-egy személyszállító vonat tud áthaladni, emiatt jelentősen módosul a menetrend. Az utasoknak így Budapest-Miskolc viszonylatban mintegy fél órával hosszabb eljutási időre kell számítaniuk. Az átszállásmentes utazás biztosítása érdekében a korlátozások figyelembe vételével szeptember 2-től december 4-ig a következő közlekedési rendre lehet számítani.

InterCity vonatok:

A vonalon közlekedő Hernád-Zemplén és Tokaj InterCity vonatok utasainak Miskolcon át kell szállni másik IC-szerelvénybe valamennyi viszonylat esetében, azaz a Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, illetve Hidasnémeti felől, felé közlekedő IC-vonatok esetében is. A Keleti pályaudvarról kb. 30 perccel korábban indulnak az InterCity szerelvények (Hernád-Zemplén és Tokaj IC), Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Kivéve az IC 582-es számú vonatot, amely Vámosgyörk és Miskolc között áll meg mindenhol, valamint az IC 508-as és IC 518-as vonatok, amelyek csak menetrend szerinti állomásokon állnak meg továbbra is. Miskolc-Tiszai pályaudvar és Füzesabony között az InterCity vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, napközben így helyettesítve a pályafelújítás során kimaradó személyvonatokat. A megszokott menetrendhez képest 28 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. Kivéve az IC 688-as számú vonatot, amely alapmenetrend szerint áll meg az állomásokon.

Az InterRégió és a személyvonatoknál is több módosítás van. További információk ide kattintva olvasható.

Fotó: illusztráció

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.