Megye
Betűbeállítások
  • Legkisebb Kicsi Közepes Nagy Legnagyobb
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Több év kihagyás után ismét Tokaj történelmi belvárosában rendezték meg a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat. A szombati program egyik fő eseménye a szőlő-összeadási ceremónia volt, amelyen a borvidék 27 településének polgármesterei adták össze termésüket.

A háromnapos rendezvény október első hétvégéjén a korábbiaknál nagyobb érdeklődés mellett töltötte meg a megújult Kossuth teret, a Tokaj Fesztiválkatlan koncertjeire pedig rekordszámú látogató érkezett. Szombaton a hagyományoké volt a főszerep. Délután indult a szüreti felvonulás, majd utána rögtön kezdődött a szőlő-összeadási ceremónia.

Posta György, Tokaj polgármestere köszöntőjében felidézte, hogy a Szüreti Napok 1932-ben, Lázár Miklós akkori képviselő segítségével jött létre. Emlékeztetett arra is, hogy Tokaj-Hegyalja 2002-ben kultúrtáj kategóriában elnyerte a világörökségi címet, ennek emlékére hozták létre a Tokaj-hegyaljai Polgármesterek Borát.

Szerencset Varkoly Ádám alpolgármester képviselte, aki szerkesztőségünk kérdésére az idei évjárat nehézségeiről és a közös bor jelentőségéről beszélt. Mint fogalmazott, a rendkívüli szárazság idén komoly kihívás elé állította a gazdákat, amit borászként ő maga is közelről tapasztalt. Kiemelte, hogy a metszéstől a szüretig hosszú munka áll minden évjárat mögött, és ahogyan a termelők, úgy a települések szőlői is eltérő karaktert képviselnek. Amikor azonban ezek egy hordóba kerülnek, már nem egy-egy település bora készül, hanem Tokaj-Hegyaljáé.

A ceremónia előtt a színpadon dr. Bihari Zoltán, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a jelenlévőket, aki szintén az idei évjárat tapasztalatairól beszélt. Elmondta, hogy az időjárás nem kedvezett a szőlőnek: a forró nyár ugyan visszaszorította a gombás betegségeket, a szárazság és a hőség azonban megviselte a tőkéket. Szerencsére az idősebb, mélyebbre gyökerező ültetvények jobban átvészelték ezt az időszakot. Hangsúlyozta továbbá, hogy a több évtizedes hagyomány a borvidék településeinek összetartozását is kifejezi.