Oktatás - Nevelés

Letették március 3-án az új szerencsi református óvoda alapkövét.

A megjelenteket Ráczné Váradi Éva, Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte. Soltész Miklós, miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte, nagy öröm látni, hogy Magyarországon – köztük Szerencsen is – új református óvodák épülnek.

Elhangzott, hogy országszerte 35 milliárd forintból épülnek és újulnak meg, illetve bővülnek a református egyház fenntartásában lévő óvodák. A szerencsi, ötven gyermeket fogadó új óvodát a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) 573 millió forintból, a kormány támogatásával építi fel – tette hozzá az államtitkár.

(Balról jobbra: Rácsok András, Ráczné Váradi Éva, Nyiri Tibor, Koncz Zsófia, Soltész Miklós, Pásztor Dániel, fotó: Globo Televízió)

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, a jövőben elkezdődik a református iskola energetikai rekonstrukciója, megújul a gyülekezeti ház és a templom, az egyházkerület pedig elkezdte az idősotthon megújítását is.

Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az óvoda felépüljön. Hangsúlyozta, nagyra értékeli a város életében az óvodát, hiszen azon túl, hogy új épülettel gazdagodik Szerencs, olyan intézmény létesül, ahová a családok legféltettebb kincsét, a gyermekeket várják majd – fűzte hozzá a polgármester.

(Fotó: Globo Televízió)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.