„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” (Móricz Zsigmond)

Pajuf Izabella Sátoraljaújhelyen született, és a gyermekkorát 6 éves koráig Szegilongon töltötte. – Szegilongon nem volt óvoda, úgyhogy kétévesen az anyukám elvitt magával a munkahelyére, az iskolába. Gyakorlatilag azóta szívom magamba az iskola levegőjét és azt gondolom, hogy ez meghatározta a későbbi pályámat. Annak idején azért költöztünk Szerencsre, mert olyan kevés gyerek volt a faluban, hogy egyedül lettem volna első osztályos tanuló abban az évben és anyukám volt az egyetlen tanítónő. Úgy döntöttünk, hogy Szerencsre jövünk, és itt kezdem az általános iskolát a Hunyadiban – meséli Izabella. – Mikor Szerencsre kerültünk, nagyon szokatlan volt ez a hatalmas iskola a régi családias légkörhöz képest – folyatja. 

Izabellát mindig is az idegen nyelvek érdekelték, kedvenc tantárgya az orosz volt. – Abban az időben még csak oroszt tanítottak, de negyedikesként német szakkörre is jártunk az egyik barátnőmmel. Ez csak egy-két évig tartott, és már akkor is nagyon tetszett a német nyelv. A gimnáziumban nagyon jó nyelvtanáraim voltak, akiktől nagyon sokat kaptam és ők nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy merre mentem tovább. Ezen kívül valahogy a más népek, más kultúrák megismerése mindig is tetszett, az olyan izgalmas volt, hogy egy másik országban máshogy beszélnek – tette hozzá.

Pályaválasztásában egyértelmű volt, hogy az orosz és a német nyelvvel szeretne továbbtanulni.

– Nagyon sok lehetőségem akkoriban nem volt a nyelvekkel, gyakorlatilag csak a pedagógiai főiskola. Mindig is Szegedre szerettem volna menni, ez volt az álmom. Olyan szerencsém volt, hogy az orosz-német szak abban az évben csak ott indult, így kerültem tehát Szegedre a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára. Itt négy évet töltöttem, ebből 3 félévet külföldön. Az első évben egy félévet az NDK-ban, a következő évben egy félévet a Szovjetunióban.

Az utolsó évben még egyszer sikerült egy féléves részképzés keretében az akkor már egyesített Németország nyugati részén tanulni. Ezek az utazások nagyban hozzájárultak a nyelvi fejlődésemhez, amiért nagyon hálás vagyok. Később elvégeztem a Szegedi Tudományegyetemen a kiegészítő német szakot is – tette hozzá. Miután megszerezte a diplomáját, Sárospatakra került egy általános iskolába, majd nemsokkal később tolmácsként dolgozott. – Az apukám cégéhez kerültem Mádra, ahol másfél évig dolgoztam és mindezt nagyon élveztem, mert teljesen más munka volt, mint az iskola. Ezután Tokajban, a gimnáziumban is tanítottam négy évig, majd visszajöttem tanárként a Bocskaiba. Gál András igazgató úr megkeresett, hogy szeretné, ha itt dolgoznék. Ez 1997-ben volt, azóta itt vagyok - mondja Izabella.

Azt meséli, hogy szereti a munkáját, mert minden nap egy új kihívás számára. – Tényleg nincs két egyforma nap, még ha két ugyanolyan osztályban ugyanazt a tananyagot adod le, akkor sem. Elsősorban azt szeretem benne, hogy változatos, és fiatalokkal vagyok körülvéve, ez fiatalon tart. Ez az y generáció nem olyan, mint régen volt, nagyon toppon kell lenni mindenből. Olyanból is, ami nem az én világom. Én még a régi rendszerben tanultam és sokáig úgy tanítottam nyelvet, ahogy engem tanítottak, de látom, hogy ez már nem megy. Teljesen új módszerekkel, más alapokra kell helyezni a nyelvoktatást. A tudás átadása inspirál, és a sikerek, a sok nyelvvizsga, és, hogy a volt diákjaim szintén ezt az utat választották. A csillogó szemeket látni az mindig nagy élmény – folytatja.

Pajuf Izabella a kezdetektől vállal tolmácsolási feladatokat, elsősorban a testvérvárosi kapcsolatok terén. Az EUROPART rendezvényein immár 8 éve segíti a megértést nemcsak Szerencsen, hanem Németországban és Luxemburgban is. A Bolyai János Katolikus Általános Iskola tehetséggondozó programjában is aktívan részt vett. Először Mönks professzor előadásait, később pedig a professzor úr kérésére a „Ha tehetséges a gyerek” c. könyvét fordította magyar nyelvre. A szakfordító képesítést is megszerezte. – Nagyon tetszett, hogy lefordítottam a professzor úr könyvét, és ezen felbuzdulva beiratkoztam a Miskolci Egyetemre, ahol társadalomtudományi és gazdasági szakfordítói képesítést szereztem.

Ez egy egy éves tanulmány volt, aminek minden percét élveztem. Itt tényleg azt tanultam, ami igazán érdekelt. Időközben rájöttem, hogy mindez ugyan nagyon tetszik, és sokszor bíznak meg fordítási feladatokkal, de nekem túl monoton a gép előtt ülni, és szótározni. Én ettől sokkal mozgékonyabb vagyok és szeretek emberek között lenni, szeretem a szabadságot. A tolmácsolás viszont nagy kihívás számomra. Ez is egy szakma, amit soha nem tanultam. Azt tartják, hogy ez az egyik legnehezebb szellemi munka és olyankor mindig azt érzem, hogy oda kell tenni magam, ezért szeretem – mondja. A gimnáziumban jól érezi magát, szeret itt dolgozni. – 2005-ben kaptam meg az év pedagógusa kitüntetést, ami különösen értékes volt számomra, hiszen ezt a kollégák döntötték el és nagyon örültem, hogy akkor alkalmasnak találtak arra, hogy ezt megkapjam.

A tanári karban nem csak kollégákra, hanem barátokra is leltem. Szabadidőnkben is nagyon sokat vagyunk együtt: nyaralni, túrázni, színházba, moziba megyünk, tehát tényleg egy jó kis csapat jött össze.

Váratlanul érte a városnapi kitüntetés. – Meglepődtem, ugyanakkor nagy megtiszteltetés is volt számomra. Először nem is értettem, hogy miért én kaptam. Aztán belegondoltam, hogy az iskolai eredmények miatt és talán azért is, mert a város életében valamilyen szinten benne vagyok. Szeretném megköszönni a város vezetésének, hogy méltónak találtak erre a kitüntetésre. Nagyon örültem neki és tudom, hogy ez bizonyos kötelezettséggel is jár, igyekszem ennek megfelelni – mondja.

Hobbija a nyelvtanulás, a német mellett önszorgalomból angolul is tanult, emellett a spanyol nyelv érdekli még. – Goethe szerint: „Aki nem ismer idegen nyelveket, semmit sem tud a sajátjáról” – tette hozzá. Izabella szabadidejében szeret sportolni és utazni is, tervei között szerepel a skandináv országok meglátogatása.