A szerencsi csokoládé története 1923-ra nyúlik vissza. Ekkor nyitotta meg kapuit a csokoládégyár a cukorgyár szomszédságában. A korabeli beszámolók alapján meghökkentek a szerencsiek, amikor a városban két évvel korábban megtelepedett Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. dolgozói egy nap kiálltak a gyárépület elé, és minden arra járót megajándékoztak egy-egy tábla csokoládéval.
Maszler László több mint 50 évig dolgozott a csokoládégyártásban, kezdetben a gyárban, később pedig a Szerencsi Bonbon Kft.-ben. Sokaknak már nem kell őt bemutatni. A városban ismerik, hiszen kiváló szakember és vezető. Részben neki is köszönhető, hogy a gyárban készült termékek nagy népszerűségnek örvendenek. Nyugdíjba vonulása után – két évvel ezelőtt – ugyan elköltözött Szerencsről, de folyamatosan figyelemmel kíséri a város fejlődését. Maszler Lászlót az elmúlt öt évtized legérdekesebb mérföldköveiről kérdeztük.
– Meséljen magáról.
– 1954-ben születtem Abaújszántón, szüleim harmadik gyermekeként. Általános iskolai éveimet is itt töltöttem. Kisgyermek koromban – amint megismerkedtem az édes ízzel –, kristálycukros zsíros kenyeret ettünk az utcabeli barátaimmal foci és kerékpározás után. A helyi Szőke Emil bácsi cukrászdájában szívesen segédkeztem a fagylalt keverésben, a mignon készítésben.
Felismerve a moziban és a búcsúban a „kakasos faszárú nyalóka” sikerét, öt éves koromtól édesanyám segítségével kezdtem el gyártani a saját nyalókámat, melyet napraforgó maggal dúsított égetett cukorból készítettünk. Szerencsre rendszeres jártam rokonokhoz. Útközben mindig magával ragadott a Pavilon kirakatában sorakozó finomságok látványa. A cukorgyári kampány időszaka alatt az intenzív nyers-, és szárított répaszelettel telített levegő vagy a csokoládégyár környezetében érezhető édes, csokoládé illat mindig elbűvölt. Éppúgy, mint a szállítószalagok, a gépek látványa. Egy gyerek számára igazi csodaországnak tűnt. A cukorgyári duda hangja kedves emlékként maradt meg bennem.
– Milyen iskolákba járt és hogyan került a csokigyárba?
– 21 fiú, valamint 73 lány részére 1967-1968 és 1970-ben édesipari termékgyártó képzés indult a Szerencs és vonzáskörzetéből érkező fiatalok számára. Mika néni, a személyzetis válogatta össze a tanulókat. Az ott dolgozók, vezetők protekciójára és ajánlására volt szükség a képzésbe történő bekerüléshez. Ekkor indult el életem legédesebb korszaka. A gyár ekkor már 16 ezer tonna édességet gyártott évente. Vidéki üzemként a legszélesebb termékválasztékkal rendelkezett, és a mindennapi friss tejből készült tejcsokoládéval lett világhírű.
A szakmai képzésünket a nagy tapasztalatú Lakos Károly bácsi és Baricza Ilona gyakorlati oktató vállalta. A szerencsi általános iskola tanárai készítettek fel bennünket a gimnázium 3. osztályába való felvételre. A sikeres szakmunkásvizsga megszerzése után Budapesten édesipari szaktechnikus vizsgát tettünk 37-en, amely biztosította a szakmai utánpótlást.
(Maszler László, Fotó: magánarchívum)
Kéner Imre, és utána Restás Aladár gyárigazgatók irányították a munkát és együtt ünnepeltük az 50 éves fennállásának jubileumát. Ekkor már több száz fiatal dolgozott itt. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) aktív kulturális életet biztosított számunkra. Saját ifjúsági klub szerveződött, emlékezetes kirándulások, szakmai tapasztalatcserék valósultak meg ebben az időben.
A Magyar Édesipar Ipartörténeti Bizottság tagjaként már akkor elkezdtem gyűjteni az édesipari emlékeket. Állandó kiállítást hívtunk életre Veresegyháza-Szadán. A megmentett tárgyi emlékeket végül sikerült a Zempléni Múzeum részére átadni.
– Milyen pozíciókban dolgozott?
– 1975-ben, a magyar édesség iránti kereslet emelkedése miatt, új gyárrész épült 24 ezer tonna/év kapacitással. Ezután megalakult a Szerencsi Édesipari Vállalat (SZÉV). Csatlakozott hozzá a cukorgyár és a diósgyőri gyár is. Ebben az időben a csokoládégyárban szakmunkásként, majd csoportvezetőként dolgoztam. A Szerencsi- és a Diósgyőri Csokoládégyár 1991-ben a Nestlé tulajdonába került.
Szakmai munkám elismeréséül a csokoládé üzem vezetőjének (Ilauszky Endrének) a helyettese, később a termékfejlesztési osztály technológusa lettem. A Nestlé termékek gyártásának bevezetése (Chokito®, Pralinette®, Piros táblások) kiemelt feladatom volt.
Majd ismét egy új és izgalmas időszak köszöntött be a szakmai életemben. 1993 és 2004 között a Nestlé Food Service részlegénél, az ipari félkésztermékek menedzsere voltam. Valódi kihívást jelentett számomra, hiszen ezeket az árukat a nagy ipari felhasználók részére kellett értékesítenem. Ilyen volt például a tejipar, a jégkrémgyártás vagy a cukrászat. 2004-ben a cégen belüli átszervezések miatt a beosztásom és ezzel a munkaviszonyom megszűnt. Lezárult egy korszak.
– Ezután merre sodorta az élet?
– Szerencsémre ebben az időben már működött a Szerencsi Bonbon Kft. és a Takács család állást ajánlott. Itt kereskedelmi, technológusi és gyártmányfejlesztési munkát végeztem a nyugdíjba vonulásomig. Összesen 52 évet dolgoztam a szerencsi csokoládégyártásban.
Közel 60 új termék fejlesztését végeztem el ezen időszak alatt. Bízom benne, hogy a szerencsi csokoládé a jövőben valódi hungarikum lehet. A 100 éves gyár méltó megünneplése járuljon hozzá a szerencsi csokoládégyártás hírnevének öregbítéséhez! Örülök az elért sikereknek! A szerencsieknek jó egészséget kívánok!