Sakk

Immáron 28. alkalommal rendezték meg a Zempléni Kupa Nemzetközi Sakkversenyt augusztus 17-20 között Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban.

A megmérettetés első napján Balogh Imre, az SZVSE Sakkszakosztályának vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd a versenyt Nyiri Tibor polgármester nyitotta meg. Az agytorna főbírója, Kristóf Péter ismertette a versenyszabályokat, majd kezdetét vette a stratégiai harc. A négy napos eseményre megközelítőleg 120 játékos érkezett.

A megmérettetés befejezéseként augustus 20-án adták át a díjakat a legeredményesebb versenyzőknek a Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában. Balogh Imre a Szerencs VSE sakk szakosztályának vezetője ismertette, hogy az idei Zemplén Kupán négy országból 117 versenyző mérte össze tudását a fiatal korosztálytól a szeniorokig.

A szakosztályvezető kiemelte, hogy nagy csaták és sportszerű küzdelmek zajlottak a 4 nap alatt. A jutalmakat Nyiri Tibor polgármester nyújtotta át a díjazottaknak, aki hangsúlyozta, hogy a sportnak, így a sakknak is kiemelt szerepe van a mai fiatalság nevelésében, hiszen gondolkodásra késztet. A városatya ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, amiért ilyen magas színvonalon rendezik meg évről-évre a Zemplén Kupa Sakkversenyt.

Eredmények: A csoport: 1. Bérczes Csaba (Dunaharaszti MTK); 2. Gál József (Hajdúböszörményi SE) 3. Pribelszky Bence (Miskolci KisBocsok SSE), B csoport: 1. Varga Marcell (Nyíregyházi Sakkiskola SE) 2. Hajdú István (Szentesi Sakk SE) 3. Papp László (Nyíregyházi Sakkiskola SE), Különdíjat kapott a legjobb Szerencs VSE játékos Szalánczi Flóra.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.