Sakk

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Zemplén Kupa Nemzetközi Sakkversenyt, melynek 2015. július 30. és augusztus 2-a között Szerencs volt a házigazdája. A helyi sportegyesület sakkszakosztálya által szervezett eseményen hazánkból, Ukrajnából Szlovákiából és Romániából több mint 130 nevező ült asztalhoz.

 A hét fordulós svájci rendszerben megrendezett kupa résztvevői három csoportban, négy napon át mérkőztek a legjobbnak járó címért. A Szerencs VSE színeit kilenc versenyző képviselte, az ünnepélyes eredményhirdetést augusztus 2-án rendezték meg az esemény helyszínéül szolgáló Bocskai István Katolikus Gimnáziumban.

Dr. Egeli Zsolt alpolgármester beszédében úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy több éve Szerencs ad otthont ennek a nemzetközi sakkversenynek. Mindez mutatja, hogy az itt élő sakkozóknak, a jó értelembe vett lokálpatriótáknak ez az ügy fontos. A városvezető a résztvevőkhöz szólva megjegyezte: mindenki nyert, aki elindult ezen a versenyen, és életéből három napot a sakknak szentelt.

Az eredményeket Balogh Imre, a Szerencs VSE sakkszakosztályának vezetője és Kristóf Péter főbíró ismertették, a helyezetteknek dr. Egeli Zsolt alpolgármester gratulált. A verseny legidősebb játékosának járó díjat az 1934-es születésű Tóth Ferenc vette át, legfiatalabb résztvevőt illető kitűzőt a nyolc esztendős szerencsi Tóth Tímea kapta.

Az “A” csoport győztese, és egyben a XXV. Zemplén Kupa bajnoka Gál József István, a Hajdúböszörményi Se versenyzője lett, a “C” csoport legjobbjának járó elismerést a szerencsi Tóth Zoltán érdemelte ki. “C” csoport eredményei: 1. Tóth Zoltán (Szerencs VSE), 2. Komjáthi Mátyás (Edelényi VSE), 3. Mokri Martin (Szerencs VSE), 4. Szabó Melinda Jázmin (Edelényi VSE), 5. Sárai Gergő (Szerencs VSE), 6. Vollopich Marcell (Edelényi VSE).“B” csoport eredményei: 1. Lengyel László (Tiszavasvári SE), 2. Inges Zénó (Újszászi VVSE), 3. Pozsonyi István (Piremon SE, Nyíregyháza).A “B csoport legjobb FIDE Élő-pont nélküli versenyzőjének járó különdíjat Belinszky Sándor vette át, a Szerencs VSE legjobbja pedig Tóth Levente lett. “A” csoport eredményei: 1. Gál József István (Hajdúböszörményi SE), 2. Tiba Vladyslav (nyíregyházi Sakkiskola), 3. Halák Miklós (Budapest, Hóbagoly SE). A Szerencs VSE színeiben induló Medvegyné Balogh Emese az “A” csoport ötödik helyén végzett.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.