Birkózás

Hajdúnánáson rendezték meg 2015. szeptember 12-én a XII. Hódos Imre Birkózó Emlékversenyt.

A Szerencs VSE színeiben három sportoló lépett szőnyegre a 87 fős mezőnyben. Illésy László vezetőedző tanítványai közül Nagy Kristóf a Diák I. mezőny 35 kg-os súlycsoportjában első meccsén tus győzelmet ért el, majd a Pesterzsébetről érkező versenyzővel szemben szoros mérkőzésen pontozással maradt alul, így a dobogó második fokára állhatott fel.

Molnár Olivér a Diák I-esek között 46 kg-ban a tiszacsegei ellenfelét nagy technikai fölénnyel legyőzve aranyérmet szerzett. Pál Mihály Diák I. korcsoportban az 50 kg-osok között egy meggyőző tus győzelem után az elődöntőben pontozással kapott ki a beregszásziak sportolójától, így bronzéremmel térhetett haza.