Sziréna

Május negyedikén a tűzoltók és tüzes szakmák vértanúhalált halt védőszentjére, Szent Flóriánra emlékezünk, ennek alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Szent Flórián mellett Gróf Széchenyi Ödön alakját is felidézte beszédében Macz János Zsolt tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató, és örömét fejezte ki, hogy hosszú idő után újra együtt ünnepelhet az állomány. Külön köszönetét fejezte ki a vármegyei települések polgármestereinek a kiváló együttműködésért és a tűzoltók megbecsüléséért, ennek kifejezéseként többen személyesen is megtisztelték az ünnepséget és adtak át jutalmat az arra érdemes tűzoltóknak. Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke a térség lakosai nevében is köszöntötte a lánglovagokat, elkötelezett tevékenységük mellett a biztos háttérként mögöttük álló család szerepét is hangsúlyozta.

Az állománygyűlés zárásaként elismeréseket és jutalmakat vehettek át az ünnepeltek. A Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságról két személy volt érintett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója – május negyedike, a Tűzoltóság Napja alkalmából – kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül soron kívül előléptette tűzoltó zászlóssá Hullár Gergely tű. őrmestert, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése – május negyedike, a Tűzoltóság Napja alkalmából – a vármegye tűzvédelme érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül tárgyjutalmat adományozott Ladinszki Levente tű. törzszászlósnak, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szerparancsnokának.

Fotó: BAZ VMKI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.