Sziréna

Mint arról korában beszámoltunk, a rendőrök elfogták azokat a fiatalkorú útonállókat, akik 2015. október 6-án délelőtt a szerencsi Rákóczi-várnál kiraboltak egy 12 éves fiút. A vizsgálat folytatásában a nyomozási bíró a gyanúsítottak gyermekvédelmi intézetben történő elhelyezéséről hozott döntést – tájékoztat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint ismeretes rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság két fiatalkorú fiúval szemben. A nyomozás adatai szerint a 14 és 13 éves fiúk Szerencsen, a Rákóczi várnál 2015. október 6-án 11 óra körüli időben megállítottak egy 12 éves fiút, akitől erőszakkal elvették pár száz forintját és a bérletét.A bejelentést követően a rendőrök nyolc órán belül azonosították, elfogták majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat. A Szerencsi Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett terheltekkel szemben előerjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk indítványozására.Az eljáró nyomozási bíró az indítványnak megfelelően a fiatalok további személyi szabadságának korlátozásáról és azok gyermekvédelmi intézetben történő elhelyezésről hozott határozatot.Forrás: police.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.