Sziréna

A rendőrök őrizetbe vették, majd letartóztatták azt a három gyanúsítottat, akik olyan súlyosan bántalmaztak Sóstófalván egy férfit, hogy az a kórházba került.

Garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság H. Gyula 50 éves megyaszói lakossal és két fiatalkorú társával szemben. A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. szeptember 26-án 23 óra körül Sóstófalva egyik utcájában egy férfi az úttestre kilépve hirtelen megállásra kényszerített egy közlekedő autót. A jármű vezetője és a gépkocsit megállító személy között vita alakult ki, ezt látva a férfi három társa megtámadta a sofőrt és annak segítségére siető barátnőjét.A bántalmazás következtében a jármű vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, míg utastársa könnyebb sérüléseket szenvedett.A rendőrök két napon belül azonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható elkövetőket, akiket a Miskolci Járásbíróság 2015. október 1-jén előzetes letartóztatásba helyezett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.