"Örömteli érzés, hogy a szerencsi zenei nevelésben tevékenykedhettem"

Portré

Kardos Sándorné hosszú ideig volt a Scholtz Jenő Zeneiskola igazgatója Szerencsen, emellett tíz évig a Megyei Zeneoktatói munkaközösség tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után az egyik alapítója volt az Öreg a nénikéd nyugdíjasklubnak, melynek jelenleg a vezetője.

Kardos Sándorné Budapesten született. A háború viszontagságai miatt Erdélyből menekült a család Budapestre. A háború után kerültek Gyulára, itt járt általánosiskolába, és itt érettségizett.

– Hosszú időn keresztül orvos szerettem volna lenni, vagy nyelveket tanulni az egyetemen. A szüleim nagyon ügyeltek arra, hogy kenyeret adjanak a kezünkbe, taníttattak így a három testvéremmel együtt mindannyian diplomát szereztünk. A gimnázium után Sárospatakra kerültem a tanítóképzőbe. Később a munka mellett elvégeztem Nyíregyházán a Tanárképző Főiskola ének-zene szakát, majd 1974-ben a kémia szakot is megszereztem – kezdi Betti néni. Első munkahelye Monokon volt, ahol először a gyakorlati idejét töltötte. Közben férjhezment és a településen maradtak családjával 12 évig.

– Adódott az a lehetőségem, amellyel Szerencsre jöhettem a Hunyadi iskolába tanítani. Az ének szakos pedagógus elment, a kémia szakos kollégát pedig kinevezték igazgatóhelyettesnek. Egy évig Monokról jártam be, ez idő alatt építkeztünk és 1976-ban költöztünk a városba. Dolgoztam, közben épült az új iskola - a mai Rákóczi iskola - mely orosz nyelvi és ének-zene tagozatos általános iskolaként kezdte. Odakerültem igazgatóhelyettesként és az én feladatom volt a zenei részleg megszervezése. A Sárospataki Zeneiskola kihelyezett tagozata voltunk, így indultunk 1986- ban. A rendszerváltáskor az orosz nyelv egy kicsit hátrányba került, de a Zeneiskola továbbra is működött, sőt akkor kezdett igazán fejlődni – meséli Betti néni. 1992-ben a szerencsi Zeneiskola különvált Sárospataktól.

Kardos Sándorné © Fotó: Szerencsi Hírek

A megye átadta a fenntartást a városnak, igazgatójának Kardos Sándornét nevezték ki. – A város felvállalta a Zeneiskolát, amiért én nagyon hálás vagyok. Teljesen függetlenek lettünk, önálló jogiszemélyiséggel rendelkező intézménynyé váltunk. Az épület közös volt a hármas iskolával. Ezt a munkát nagyon szerettem. A kezdeti harmincfőből - ahogy a tagozatos osztály indult - 400-ra emelkedett a zeneiskolások száma. Volt kihelyezett tagozatunk Prügyön, Erdőbényén, Megyaszón is – mondja. Az önkormányzat üzemeltette az iskolákat. – Nagy költség egy zeneiskolai oktatás, de én úgy hiszem, hogy az évek során bebizonyosodott, hogy volt értelme. Ez Magda Gábor polgármesternek köszönhető, mert ő is harcolt azért, hogy legyen nálunk Zeneiskola és utána is megmaradt ez a tanítási forma – meséli. Akkoriban már 14 re nőtt a zenét tanító tanárok száma és sokan le is telepedtek Szerencsen.

Többféle hangszeren lehetett tanulni: zongora, fuvola, furulya, hegedű, mélyhegedű, klarinét, szaxofon, kürt, tuba, ütős hangszerek. – Nehezen találtunk szakembert, de nagy segítségünkre volt a Zeneművészeti Főiskola, akik a felsőbb éves hallgatókat elengedték egy-két napra tanítani. 1999-ben eljöttem nyugdíjba, de utána is visszajártam 5-6 évig tanítani. Később a művészeti képzést összevonták, az iskola neve is megváltozott, megszűnt, mint önálló intézmény. De a munka folyik tovább, mert látom a rendezvényeken, hogy jó talajba került a mag – folytatja Betti néni.

Kardos Sándorné fiatalon © Fotó: Szerencsi Hírek

Nagyon büszke arra, hogy abban az időszakban, amikor ő volt az iskola vezetője, 30 gyerek ment zenei szakközépiskolába. – Ha a gyermek zeneiskolába jár, az teljesen megváltoztatja a lelkét, a koncentrációját, személyiségét. Nagyon előnyös a zeneoktatás. Én nem becsülök le semmi egyebet, se a sportot se az elméleti oktatást, mert az úgy jó, ha sokoldalú a gyermek. Örülök annak, hogy olyan gyerekekkel találkoztam, akik örömet találtak abban, hogy ők zenélhetnek. Az előadási zenedarabok logikus felépítésűek, konkrétak. Az érzelmek teljes skáláját közvetítik a bánattól a felszabadult örömig. Ezek tolmácsolása teljes együttérzést kíván. Ezt megtanítani a gyerekekkel nagy odafigyelést igénylő, felemelő feladat. A zenetanulás tulajdonképpen örömteli időtöltés. A gyerekek szívesen járnak zeneórákra, hiszen saját elhatározással azt a hangszert választják, amelyikhez kedvük van. Szerencsére nagyon sok a tehetséges növendék. Természetes, hogy nem lesz minden gyermekből előadóművész vagy zenetanár, de az biztos, hogy zenét értő és szerető felnőtt válik belőle.

Éveken keresztül minden nyáron zenei tábort szerveztünk Simán. Boldogan jöttek a növendékek, ott is muzsikáltunk. Délelőtt elméleti és gyakorlati órák voltak. A tábor végén záróhangversenyt tartottunk, amire eljöttek a szülők, és ez olyan megható volt. Találkoztam már nem egy olyan tanítvánnyal, aki azt mondja: olyan élményben azóta sem részesült, mint akkor a táborban – tette hozzá. Betti néni azt meséli, nagyon szerette a munkáját. – Eltökélt szándékom volt, hogy létrehozzunk egy fúvószenekart. 1998-ban sikerült is, aztán akik ebből a zenekarból kinőttek, ők alapították meg a Fanfárt. Sajnos mostanában nem hallok felőlük. Az intézményvezetést is örömmel csináltam, mert mindig azt néztem, hogyan lenne jobb a kollégáknak. Szép időszak volt és most picit felbolygatta, megmelengette a lelkemet a Rákóczi iskola 30 éves évfordulója. Sok szép emléket felidézett bennem, hiszen már 11 éve egyáltalán nem veszek részt az oktatásban – tette hozzá. Miután nyugdíjba vonult, Schlosserné Báthory Piroskával együtt megalapította az Öreg a nénikéd nyugdíjas klubot.

Növendékhangverseny 2015-ben a szerencsi zeneiskolában © Fotó: Szerencsi Hírek

– Piroskával már a főiskolára is együtt jártunk, és szobatársak voltunk. 5 éve elhatároztuk, hogy jó lenne, ha mi is csinálnánk egy klubot. A Szerencsi Hírekben tettem közzé egy levelet, hogy szeretnénk egy nyugdíjasklubot létrehozni azon 60 éven felüli idősek számára, akik úgy érzik, hogy az öregség nem teher, hanem egy boldog állapot és igényük van arra, hogy szellemileg frissek maradjanak. Most 27-en vagyunk tagjai. Minden évben kétszer háromszor kirándulásokat szervezünk. Sokat beszélünk regényekről, versekről, művészetről és zenét hallgatunk. Minden évben részt veszünk az Arany fakanál főzőversenyen, most másodikok lettünk – meséli.

Kardos Sándorné 2009-ben megkapta a Szerencs Város Közoktatásáért kitüntetést, valamint a szerencsi körzetben elsőként vehette át az Arany Katedra emlékplakettet 1989-ben. 2015-ben Aranydiplomát kapott egykori iskolájától. Betti néni további tervei között szerepel, hogy egészségben töltse idejét a családjával és az unokáival, valamint örömet szerezzen másoknak. – A zene az életem. A munkám, amit szerettem csinálni, és az a sok szép muzsika, amit hallottam, átlendített a nehézségeken. Mindig erőt adott, hogy érdemes csinálni. Életem végéig örömteli érzés, hogy a szerencsi zenei nevelésben közel három évtizedig tevékenykedhettem.