Húsvéti zsongás címmel új fényinstallációk tekinthetők meg Szerencsen a Világörökségi Kapuzat mellett. A terület 16.00 és 20.30 között várja a látogatókat, a fényeket az időjárásnak megfelelően kapcsolják fel, leghamarabb 18.45 órakor.

Szerencs város képviselő testülete 2021. októberében tartott ülésen döntött hagyományteremtő szándékkal a városban ,,Babafa” program elindításáról, amivel erősíteni kívánják a családok településsel való kapcsolatát, szépíteni a városképet és segíteni a gyermekek természethez való kötödését. A felhívásra történő jelentkezését követően a családok közreműködésükkel – akiknek a gyermekük szerencsi állandó lakcímmel rendelkezik és egy éves kort még nem töltötte be – fát ültettek.

A kommunizmus áldozataira emlékeznek 2023. február 24-én, pénteken délelőtt 8.50 órától a Bocskai gimnázium aulájában, majd koszorúzásra kerül sor a Rákóczi út-Posta utca kereszteződésénél elhelyezett emléktáblánál. Minden megemlékezőt szeretettel várnak!

A hagyománynak megfelelően óvodai és bölcsődei beiratkozást megelőzően „ovi és bölcsi csalogató program” keretén belül szeretettel várnak minden új óvodást a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde mindkét épületének 6-6 csoportjában, illetve a bölcsőde 3 csoportjában.

Második alkalommal kerül megrendezésre 2023. február 18-án, 14 órakor Szerencs belvárosában a Farsangi futás. Ez egy közösségi esemény, ahol nem a győzelem, és az eredmények hajszolása a cél, hanem az, hogy tovább népszerűsítse a sportot, egészséges életmódot.

Az 1945-ben a térségéből málenkíj robotra elhurcolt civil áldozatok emlékére csendes gyertyagyújtást tart Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2023. február 3. (péntek) 16 órától a szerencsi vasútállomásnál lévő regionális emlékműnél.

A Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Budapest Bár és Caramel is fellép többek közt szeptember 16-18. között a Kerekdomb Fesztiválon. Ilyenkor három napra zenével, irodalommal, színházzal, különleges borkóstoló programokkal telnek meg Európa mértani középpontjának, Tállyának a pincészetei és szőlőskertjei, hogy együtt merülhessünk el az ősz színes forgatagában.

A SYNLAB Hungary Kft. – Magyarország és Európa legnagyobb magánlaboratóriumi szolgáltatója – szerencsi munkavégzéssel 4 órás délelőtti (7:00-11:00) részmunkaidős munkatársat keres az alábbi pozícióba: ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS VÉRVEVŐ ASSZISZTENS. A Synlab Hungary Kft. stabil munkahelyet, kiváló szakembergárdát, összetartó, egymásra odafigyelő kollektívát, valamint felelősségteljes feladatokat és személyes szakmai fejlődést támogató környezetet biztosít. (x)

Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja - idén először a Tokaj-hegyaljai Nyár rendezvénysorozatának részeként - augusztus 12-tól 21-ig várja a látogatókat. A Zempléni Fesztivál a természeti környezettel és a gyönyörű történelmi helyszínekkel harmonizáló összművészeti rendezvény, ami immár több mint 30 éve nyújtja látogatóinak a felfedezés örömét a felvonultatott különböző zenei műfajokban, színházi előadások és kiállítások során csakúgy, mint a helyszínein elérhető gasztronómiai, borászati értékekben.

Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre. Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok – köztük a szerencsi – kapui.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.