Aktuális

Közel egy évszázaddal ezelőtt, 1923. február 25-én kezdődött meg Szerencsen a csokoládégyártás, amely később Magyarországon és Európában is ismertté tette településünk nevét.

A Szerencsi Csokoládégyárban 93 évvel ezelőtt meginduló termelés első produktuma a sárga csomagolású, 101-es sorszámmal ellátott főzőcsokoládé volt. Hamar kiderült, hogy hazánkban komoly igény van a Szerencsen készülő minőségi édességekre, így a gyártás folytatódott és a csokoládé nem csak Magyarországon, hanem világszerte ismertté tette városunk nevét.Az 1948-as államosítás után a cég a Szerencsi Csokoládégyár, majd Szerencsi Édesipari Vállalat nevén működött tovább. A csokoládé kiváló minőségéhez hozzájárult, hogy a legfontosabb, ugyancsak kiváló alapanyagot, a szomszédos cukorgyár biztosította, az édességekhez szükséges tejet pedig saját tehenészetében állította elő a gyár.A feljegyzések szerint 1973-ban még 2400 ember dolgozott a Szerencsi Csokoládégyárban, ahol évente 18 ezer tonna édességet állítottak elő. Az állami tulajdonú céget 1991-ben a svájci Nestlé vásárolta meg. Az üzem szerkezeti átalakítása után megszüntették az édesség-készítést, a csokoládégyártás hagyományait pedig a Szerencsi Bonbon Kft. viszi tovább a településen. A családi manufaktúra 1996-tól az eredeti receptek alapján állítja elő a tradicionális szerencsi csokoládét. A cég alapítói a komoly szaktudást igénylő édességgyártás megmentését tűzték ki célul. Többek között ennek is köszönhető, hogy 2015 októberében a Magyar Értéktárba, azaz a kiemelkedő nemzeti értékek sorába került a szerencsi csokoládé és jó esély van arra, hogy rövid időn belül hungarikummá váljon hazánk közkedvelt édessége.Idén 93 esztendős a szerencsi csokoládégyártás. A hagyományok ápolását sokan tartják fontosnak városunkban, amelynek újabb lendületet adhat Szerencs alpolgármesterének kezdeményezése. Dr. Egeli Zsolt képviselői alapjának felhasználásával készíttetett egy közterületi feliratot, amely a városunk hírnevét adó tradícióra hívja fel a figyelmet. Az alpolgármester fontosnak tartja, hogy hétköznapjaink részévé váljanak elődeink vívmányai, melyek egykor megalapozták városunk jövőjét.– Azt szeretném elérni, hogy azok a dolgok, melyek ennek a városnak a fundamentumát jelentik ma is, a mindennapi életünk szerves részeivé váljanak. 93 évvel ezelőtt néhány ember, a cukorgyár megüresedett épületeiben kezdte el a csokoládégyártást. Az első táblákat az üzem takarítónője, a főbejárat előtt osztogatta az embereknek. Ki gondolta, hogy ez a gyár a legszebb időszakában több ezer embernek fog majd munkát adni, és messze földön hires lesz az itt gyártott termék? Ezért nem szabad hagyni, hogy mindez feledésbe merüljön és büszkének kell lennünk rá. A továbbiakban pedig ebből a büszkeségből kiindulva kell azon gondolkodni és cselekedni, hogyan tudjuk meghaladni azt a teljesítményt, amit elődeink véghez vittek. Ezzel a felirattal is szeretném felhívni minden erre járó figyelmét arra, hogy mi nem adtuk fel, Szerencs élni fog – fogalmazott dr. Egeli Zsolt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.