Aktuális

A város 2010-ben elfogadott sportkoncepcióját aktualizálta a március 3-i ülésén a képviselő-testület.

Nyiri Tibor, Szerencs Város Sportegyesületének elnöke többek között kiemelte, hogy a két alapfokú oktatási intézményben és a két középiskolában a törvényi szabályozásnak megfelelően adottak a lehetőségek a rendszeres testmozgásra. Elhangzott többek között, hogy a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelep esetében fejlesztésre van szükség, amely érdekében figyelik a pályázati lehetőségeket. Az elnök a helyi sportélet gazdasági hátteréről szólva megjegyezte: Szerencs Város Önkormányzata – annak ellenére, hogy erre nem kap központi támogatást – éves szinten mintegy 15 millió forinttal támogatja az egyesület tíz szakosztályának működését. Hozzátette, hogy a fiataloknak a sportban is szükségük van a példaképekre, amelynek érdekében a KLIK szerencsi tankerületével közösen az önkormányzat négy alkalommal szervezett sportnapot, ahol a járás általános iskolás gyermekei például olimpikonokkal, világversenyek győzteseivel találkozhattak. Nyiri Tibor összegzésében hangsúlyozta: ha valaki Szerencsen az iskolai lehetőségeken túl is sportolni szeretne, arra a tíz egyesületi szakosztály valamelyikében van lehetősége. A labdarúgás, kosárlabda és kézilabda idén 27,8 millió forint, úgynevezett TAO támogatást kap, ami többségében az edzők elismerésére, infrastrukturális feltételek javítására, versenybírók juttatására, utaztatásra fordítható. Dr. Sütő Szilveszter gratulált a sportkoncepcióhoz, amely fontosságát azzal is indokolta, hogy ma már szakorvosok még a szívelégtelenségben szenvedő betegeknek is javasolják a rendszeres mozgást. Dr. Egeli Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy csupán központi, vagy önkormányzati forrásokból nem lehet működtetni egy ilyen infrastruktúrát, amit hosszútávon csak sportvállalkozás formájában lehet fenntartani, amelyre ma már a törvény is lehetőséget biztosít.Koncz Ferenc hangsúlyozta: a város jelenlegi vezetése egyértelműen letette a voksát a sport mellett. A polgármester kiemelte, hogy nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek nem helyeslik a mindennapos testnevelést, mert meggyőződése szerint nincs fontosabb az egészségnél. Az egészséges életre való nevelés kisgyermekkorban kezdődik, Szerencs ebből a szempontból minden lehetősége megad a gyermekeknek és a szőlőknek. Tíz szakosztály működik a Szerencs VSE keretében, amely első sorban nevelő egyesület, azaz főként diákoknak nyújt lehetőséget a mozgásra. A gazdasági háttérre reagálva hozzátette: tíz éve még 9 millió forint volt az összeg, amit a város a sportegyesület működésére fordított, 2015-ben már 18 milliót tettek hozzá a közel húszmilliós TAO-s támogatáshoz. – Ha idén is odaadjuk ezt a pénzt, akkor közel 40 millió forint környékén lesz az a nettó összeg, amit arra szánunk, hogy a gyermekeink a saját egészségük érdekében sportoljanak – fogalmazott a polgármester, aki a továbbiakban kiemelte: Szerencs város komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a mozgási lehetőséget biztosítson az ifjúság számára. Nem versenysportról, hanem az emberi egészségről van szó.A különfélék napirend keretében döntöttek a jelenlévők arról, hogy a március 31-ére tervezett ülés időpontját március 21-ére módosítják. Dr. Barva Attila jegyző számolt be arról, hogy Koncz Ferenc polgármester a februári képviselői alapját a Bolyai János Katolikus Általános Iskola, Szerencsi Tehetségekért Alapítványa javára kívánja felajánlani. Nyiri Tibor alpolgármester a januári összeget ajánlotta fel ugyanerre a célra. Dr. Korondi Klára a Szerencsi Művelődési Központnak, a Tiszaladányi Jeremiád című előadás finanszírozására szánja a januári képviselői alapot, a februárit pedig a Szerencsi Rászorultakért Alapítványnak. Kiss Attila, a képviselői alap ráeső részéből a januári összeget a Szerencs VSE úszószakosztályának, a februárit pedig szintén a Szerencsi Rászorultakért Alapítványnak kéri átutalni.