Aktuális

II. Rákóczi Ferenc születésének 340. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést és koszorúzást Szerencsen. Koncz Ferenc polgármester beszédében azt kívánta a mai kor emberének: ahogy nagyjainkra, ránk is oly büszkén emlékezzen majd az utókor.

A Rákóczi út és Ságvári utca kereszteződésében álló, II. Rákóczi Ferenc szobornál emlékeztek a szerencsiek március 30-án Magyarország vezérlő fejedelmére. Koncz Ferenc beszédében arra emlékeztetett, hogy elődeink tettei kellő alapot adnak ahhoz, hogy ma is büszkén emlékezzünk rájuk. – Azt kívánom mindenkinek, ahogy nagyjaink sokszor magukat is föláldozták a haza oltárán, ránk is úgy emlékezzen majd az utókor, hogy győzelmeink is voltak. A világ most sem egyszerűbb, mint azokban az időkben volt, ma is vannak mindennapi csaták és olyan feladatok, melyeket nekünk el kell elvégezni ahhoz, hogy a gyermekeinknek biztos jövőt biztosítsunk itt a Kárpát-medencében – fogalmazott a városvezető. A folytatásban Kazsik Marianna szavalta el Petőfi Sándor: Rákóczi című költeményét, majd Zöldiné Eperjesi Ildikó idézte a fejedelem életének legfontosabb pillanatait. A megemlékezés végén a jelenlévők koszorút helyeztek el II. Rákóczi Ferenc szerencsi szobránál.