Aktuális

A 2016 szeptemberében történt lopási ügy lezárása után a Szerencsi Hírek megkérdezte az oktatási intézmények vezetőit, hogyan változtatták meg az iskolák biztonságát a történtek után.

Dr. Gál András a Bocskai István Katolikus Gimnázium igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy három új megfigyelő kamerát helyeztek el az épületben. – A gimnáziumban több, mint húsz megfigyelő kamera van elhelyezve, de az illető mindig takarásban volt, ami megnehezítette a beazonosítását –  mondta. Dr. Gál András hozzátette, hogy a testnevelő tanárok minden szeptemberben tájékoztatják a diákokat, hogy ha valakinél nagyobb érték, vagy ékszer van, azt beadhatja óra előtt a tanáriba, testnevelés óra után pedig elviheti azt. Ha esetleg nagyobb összeg van a tanulónál, azt pedig a titkárságon a páncélszekrénybe zárják el.

A Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szakszolgáltató Szakképző Iskola igazgatója Kovács Julianna arról tájékoztatott, hogy betörések és lopások még nem fordultak elő az iskolában. – Az ilyen jellegű bűncselekményeket mind a két épületben portaszolgálattal próbáljuk kivédeni, ennek köszönhetően mindig tartózkodik valaki az épületben, aki figyelemmel kíséri az eseményeket.

Szabó Beáta a Bolyai János Katolikus Általános iskola igazgatója is értesült arról, hogy az elmúlt tanévben a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban telefonlopások történtek. - Szerencsére nálunk hasonló eset nem történt. Iskolánkban beléptető rendszer és portaszolgálat működik, úgyhogy remélem ilyen nem fog nálunk előfordulni a jövőben sem - nyilatkozta az intézményvezető. Az intézményben dolgozók és a diákok is figyelnek egymás értékeire, igyekeznek a testnevelés órák alatt bezárni az öltözőket, illetve a tantermeket is, ha hosszabb időre elhagyják a gyerekek azokat.

A Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Ráczné Váradi Éva elmondta, hogy a tavalyi év folyamán az iskolán kívüli csodakertben és az intézmény belső területén is helyeztek el kamerákat, hogy az aulában történő események követhetőek legyenek. – Ezt a rendszert szeretnénk tovább fejleszteni, hiszen gyakran késő délután is zajlanak a sport és művészeti foglalkozások, melyek sok külsős embert érintenek, ezért is fontos, hogy a folyosókon is helyezzünk el kamerákat. Ennek a rendszernek a kiépítése már megtörtént és a kamerák is hamarosan felkerülnek – tette hozzá Ráczné Váradi Éva igazgató.

Borítókép: Illusztráció

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.