Aktuális

A bankjegy megújítási program keretében kibocsátott új 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyek 2017. március 1-jén kerülnek készpénzforgalomba, széleskörű elterjedésük néhány hónapon belül várható - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

A jelenleg forgalomban lévő, 2016 előtt kibocsátott régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket 2017. július 31-ig lehet a kiskereskedelmi forgalomban felhasználni, ezt követően az MNB bevonja azokat, 2017. augusztus 1-től már csak új címletekkel lehet fizetni.

A régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket három évig a hitelintézeti és postafiókokban becserélik, 2037. július 31-ig pedig a jegybankban átválthatók díjmentesen – tette hozzá. Gerhardt Ferenc kiemelte, hogy az új bankjegyek is iparművészeti alkotások, azokon is megtalálhatók a történelmi szereplők, ugyanakkor a fejlődést tükröző új biztonsági jegyeket is tartalmaznak, tekintettel vannak a pénzszámláló gépek követelményeire.

Így néznek majd ki az új 2 és 5 ezer forintos bankjegyek. Forrás: MNB

Pataki Tibor, a MNB készpénz-logisztikai igazgatóság vezetője szerint a meghatározott idő elegendő lesz a cserére. Megjegyezte, hogy a 2 ezer és az 5 ezer forintosok adják a forgalomban lévő összes hazai bankjegy 11,2 százalékát.

Mint azt a sajtótájékoztatón bemutatták, az új bankjegyeken a biztonsági elemek jó része tapintással, mozgatással is érzékelhető, átnézetben a vízjelkép jól látható. Kérdésre válaszolva az MNB alelnöke elmondta, hogy az új bankjegyek előállítási költsége megegyezik a régiekével.

forrás: MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.