Aktuális

Április 16-án van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban tartottak megemlékezést.

Az eseményen Köllő Helga pedagógus idézte fel 1942-től 45-ig tartó időszakot, mely során több millió zsidót elhurcoltak, vagy kényszermunkára ítéltek. – 75 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon kezdődött meg a magyar zsidóság deportálása. Az áldozatok számáról csak becslések léteznek.

A holokauszt legnagyobb áldozatait az Európai zsidók jelentették a nemzetiszocialista Németország, illetve a vele szövetséges és az általa megszállt országok területén. Az emlékezés feladata, hogy kegyelettel adózzon az áldozatok előtt és megakadályozza az emberi kegyetlenség újjáéledését – hangzott el, majd a gimnázium diákjai adtak műsort.

Ezt követően az izraelita temető bejáratánál dr. Egeli Zsolt alpolgármester osztotta meg gondolatait, majd koszorút helyeztek el a holokauszt áldozatainak emléktáblájánál.