Aktuális

Szövetségben a magyar gazdákért címmel fórumsorozat indult a napokban, aminek egyik állomása Szerencs volt április 23-án.

Az eseményen Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Nagy István agrárminiszter adott tájékoztatást a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni tervekről. Hangsúlyozta, a minisztérium elsődleges feladatának a versenyképesség javítását tekinti, hiszen 2010 és 2018 között ugyan 153%-al nőtt a mezőgazdasági kibocsájtás hazánkban, azonban az egy hektárról származó jövedelem nagyságában elmaradunk a vetélytársainktól és az a cél, hogy ezt a lemaradást is behozzuk.

Ennek egyik fő eleme az öntözés kérdése. Jelenleg olyan aszály van Magyarországon, amire már nagyon régen nem volt példa és eddig 34 ezer hektárról jelentettek aszálykárt a gazdák. Ezért nagyon fontos a kormány azon döntése, ami alapján 10 éven keresztül évi 17 milliárd forintot fordíthat a minisztérium az öntözés infrastruktúra fejlesztésére.

Ezen túl szó esett a nemzeti birtokrendezés megoldásáról, valamint a generációváltás kérdését is taglalta a miniszter: -Az a feladatunk, hogy olyan gazdasági környezetet tudjunk teremteni, ami vonzóvá teszi a fiatalok számára az agrárpályát- fogalmazott Nagy István.

borítókép: illusztráció