Aktuális

Folyamatos a 12-18 éves korosztály oltása és a harmadik vakcinák beadása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – tájékoztatott a kormányhivatal.

Egész nyáron fogadják az oltóhelyek a fiatalokat, így továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására. Így nem kell megvárni a tanév kezdetét, amikor az iskolákban is lesz lehetőség az oltás felvételére. Ennek köszönhetően a magyar iskolákban nagyobb biztonságban kezdődhet meg az oktatás.

Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-18 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 82 százalékuk már fel is vette azt. Szintén Európában elsőként tette elérhetővé Magyarország a harmadik oltások felvételét, amelyet a szakemberek elsősorban az idősebb korosztály és a legyengült immunrendszerű betegeknek, illetve krónikus betegségben szenvedők számára ajánlanak. A harmadik oltás révén megerősíthető az immunrendszer az új, agresszívan fertőző vírusmutánsokkal szemben is. Aki elmúlt 18 éves, és második oltását már legalább négy hónapja megkapta, a harmadik oltást a háziorvosoknál is kérheti, illetve a megyei oltópontokra is foglalhat időpontot a www.eeszt.gov.hu oldalon. A szakértők szerint a harmadik oltás beadásának nincs semmilyen egészségügyi kockázata.

Fotó: Rosta Tibor/MTI