Aktuális

Az elmúlt időszakban Szerencsen a gyalogos- és közúti közlekedés biztonságosabb feltételeinek a megteremtése érdekében több, az átlagosnál veszélyesebb helyszínen is végeztek fejlesztéseket.

Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere közleményében kifejtette, hogy ezek a munkák elsősorban a közúti világítás lámpatesteinek erősebb fényűre történő cserélését, valamint ezt kiegészítve több zebránál sárga villogó berendezés elhelyezését – Szerencsen a posta előtt és a 37-es főút Dózsa György utcánál lévő átkelési szakaszán, valamint hamarosan Ondon. Hozzátette: a Nestlével együttműködve rövidesen a szerencsi gyár főbejáratánál is hasonlóan építik ki a gyalogátkelőt.

– Az idén településünkön kerékpárutak létesültek, amelyek bekötésére kerültek a már meglévő hálózatba. Az ondi bicikliút folytatásaként az Ondi úton, a Magyar utcán keresztül a Rákóczi úton Mezőzombor irányába lehet eljutni. A vasúti átjáró előtt a Kandó Kálmán utcán a kerékpárosokat is érintő forgalmi rend változás történt, ami miatt körültekintőbben kell a helyet megközelíteniük a bicajosoknak és a gépjárművezetőknek egyaránt. A karácsony előtt lecserélt kettő darab lámpatesttel az önkormányzat a tervező által előírt minden szükséges feltételt megteremtett, ami a biztonságos közlekedést szolgálja – mondta a polgármester.

Fotó: magánarchívum

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.