Aktuális

Oroszország támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön, helyi idő szerint hajnali öt óra tájban, a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak. Az orosz hadsereg elsősorban az ukrán reptereket és katonai támaszpontokat – főként raktárakat – támadott meg rakétákkal. Az ukrán oldalról érkező híreket nehéz ellenőrizni, igyekszünk olyan információkat megosztani amik hiteles forrásból származnak (a szerk.).

8:13

Hadiállapot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben jelentette be, hogy bevezetik a hadiállapotot Ukrajnában. A bejelentést az elnök azután tette, hogy ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO).

Az eddigi orosz műveletek azt látszanak megerősíteni, hogy az oroszország főként a stratégiai objektumok megsemmisítésére koncentrálnak. Ukrajna-szerte repülőtereket és katonai bázisokat támadtak rakétákkal. A cél egyelőre úgy tűnik, hogy Ukrajna „lefegyverzése” lehet. Erről tanúskodik az alábbi fotó, melyen a nyugat-ukrajnai Vinnyicia területen lévő lőszerraktárat repítettek az oroszok a levegőbe.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el a katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.

9:05

Orosz szárazföldi csapatok léptek Ukrajna területére

Ukrajna területére orosz szárazföldi csapatok hatoltak be – közölte az ukrán határőrség.

Az ukrán hatóság beszámolója szerint orosz katonai járművek, köztük páncélosok sértették meg a határt a fehérorosz határnál, északon, Csernyihiv térségében, az északkeleti országrészben, az orosz határnál található Szuminál és Ukrajna keleti részén, Luhanszknál és Harkivnál, valamint a 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félszigetnél – számolt be az MTI.

Zuhannak a tőzsdék

A hír hallatán beszakadtak a világ tőzsdéi. A forint jelentősen gyengült, a legnagyobb esés azonban az orosz tőzsdén jelentkezett. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió elítéli a „barbár” támadást Ukrajna ellen, és azokat a cinikus kijelentéseket, amelyekkel megpróbálják igazolni.

A román légierő elfogott egy ukrán harci repülőgépet

Belépett a román légtérbe csütörtökön reggel egy ukrán Szu–27-es vadászrepülőgép, amely – az elfogására küldött román harci gépekkel együtt – a kelet-romániai Bákó katonai repülőterén szállt le – közölte a bukaresti védelmi minisztérium.

A román légierő két NATO-parancsnokság alatt álló F–16-os járőrgépét 6 óra 15 perckor riasztották, hogy tisztázza a román légtér felé észak felől engedély nélkül közeledő repülőgép helyzetét. A gépet a nemzetközi eljárásoknak megfelelően azonosították, elfogták és a bákói katonai repülőtérre kísérték, elrendelve azonnali leszállását. A művelet 7 óra 5 perckor ért véget – számolt be az MTI.

Kijevből menekülnek az emberek

Videófelvétel mutatja, ahogy rengetegen hagyják el Ukrajna fővárosát, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök támadási parancsot adott.

Az oroszok elsősorban Kijev repterét vették célba ballisztikus rakétákkal. Az emberek menekülnek, az autók hosszún sorokban kígyóznak az utcákon, miközben szólnak a légvédelmi szirénák – írja a Kárpáthír.

10:12

Beregszászban sürgős értekezletet hívtak össze

Értekezletet tartanak a kárpátaljai Beregszászban az Ukrajnában bevezetett hadiállapot miatt – jelentette ki Babják Zoltán, a város polgármestere. 

Hét áldozatról tud az ukrán belügyminisztérium. A Reuters az ukrán belügyminisztérium egyik tanácsadójára hivatkozva azt közölte, eddig legalább nyolc halálos áldozata és kilenc sérültje van az orosz támadásnak.

11:20

Sok telefonhívás, megkeresés érkezik a honvédelemhez

A honvédelmi tárcához az elmúlt időszakban számtalan levél, telefon, állampolgári megkeresés érkezett a keleti országrészben tapasztalható katonai járműmozgások, a légtérben megjelenő helikopterek és Gripenek kapcsán. Magyarországon nincs háborús helyzet, béke van, amit szeretnénk megőrizni. Ahogyan azt az elmúlt napokban több fórumon is elmondta a tárca vezetője, az Ukrajnában kialakult helyzet miatt katonákat és eszközöket csoportosít át a Magyar Honvédség az ország keleti régióiba.

Hazánk lakossága jelenleg nincs közvetlen veszélyben. Az ország lakosainak nincs miért aggódniuk, nem kell félniük, mindennapi életüket ez nem befolyásolja. Bízzanak a Magyar Honvédségben, a katonáink szakszerű, hozzáértő munkájában!

Azonban a Magyar Honvédségnek fel kell készülnie minden eshetőségre az ország és az állampolgárok biztonságának garantálására érdekében, ezért folytatja a technikai eszközök néhány nappal ezelőtt megkezdett átcsoportosítását, a légtér biztosítását.

A határ közelében élő civil lakosság türelmét és megértését kérjük, hiszen a felvonultatott szárazföldi és légi eszközök mozgása nappal és éjjel is zajjal járhat. Mindezt úgy tekintsék, hogy a béke és a biztonság megőrzése érdekében, a magyar emberek védelmében tesszük – közölték a közösségi médiában. 

11:26

Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzset

Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt február 24-én (csütörtök) délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on bejegyzéssel jelentkezett a megbeszélésről, azonban részleteket egyelőre nem tudni.

13:49

A harcok közelednek az ukrán főváros Kijev felé

Videón, ahogy az orosz Mi–8-as helikopterek támadják Kijev közelében található Antonov nemzetközi teherforgalmi repülőtért. Az ukrán hatóságok szerint a helikopterek Fehéroroszország felől érkeztek. A repülőtér mindössze 25 kilométerre található Kijevtől északnyugatra.

A Mi–8-as egy közepes méterű szállító helikopter ami 24-30 főt, vagy maximum 2 tonna terhet bír szállítani. Ennek ellenére felszerelhető külső blokkal amin akár többszáz nem irányított, vagy négy darab páncéltörő rakéta is helyet kaphat.

14:11

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-tagállamok vezetői

Rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken a NATO-tagállamok vezetői az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkelye alapján az Ukrajnát ért orosz támadás miatt - jelentette be csütörtök déli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

15:48

Az oroszok továbbra is a főbb stratégiailag fontos katonai létesítményeket és eszközöket támadják

(Az orosz támadások során meghibásodott radarrendszer egy ukrán katonai létesítményben a délkelet-ukrajnai Mariupol városban 2022. február 24-én. Forrás: MTI/AP/Szergej Gric)

16:05

A NATO és az EU közösen ítéli el az orosz támadást

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár; Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtök délutáni közös brüsszeli sajtótájékoztatóján együttesen ítélte el az Ukrajna elleni orosz hadműveletet.

Az elnök szerint az Oroszország elleni új szankciócsomag, amelyről az uniós tagállamok vezetői csütörtök esti találkozójukon tárgyalnak, keményen sújtja majd az orosz gazdaságot, fokozza a tőkekiáramlást, növeli az inflációt, és fokozatosan erőtleníti el az ország ipari bázisát.

(A fotón balról jobbra: Charles Michel, az Európai Tanács elnöke; Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtóértekezletet tart 2022. február 24-én. Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

18:24

Orbán Viktor: Számunkra a magyar emberek biztonsága a legfontosabb

A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után videóüzenetet töltött fel a Facebook-oldalára a miniszterelnök. "Oroszország ma reggel megtámadta Ukrajnát katonai erővel, ezért a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülést tartott. Európai uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését. Vésztanácskozást fogunk tartani ma Brüsszelben. Úgy látom, hogy az európai egység fenntartható lesz, és közös lépésekre szánhatjuk el magunkat" – mondta a videóban a miniszterelnök.

Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia, mert számunka a legfontosabb a magyar emberek biztonsága, ezért

szó sem lehet arról, hogy akár katonákat, akár katonai eszközöket telepítsünk Ukrajnába

– folytatta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy Humanitárius segítséget természetesen nyújtanak. 

18:30

Az orosz támadás első napján 74 ukrán katonai objektum semmisült meg

Az Ukrajna ellen indított offenzíva első napján, csütörtökön az ukrán katonai infrastruktúra 74 földi objektumának megsemmisítéséről számolt be az orosz védelmi tárca.

(Az orosz támadások során meghibásodott radarrendszer egy ukrán katonai létesítményben a délkelet-ukrajnai Mariupol városban 2022. február 24-én. Forrás: MTI/AP/Szergej Gric)

Ezek között tizenegy katonai reptér, három harcálláspont, egy haditengerészeti bázis, 18 SZ–300-as és Buk légvédelmi rakétarendszerhez tartozó lokátorállomás szerepelt. A tárca szerint az orosz erők egy harci helikoptert és négy Bayraktar TB–2-es csapásmérő drónt is lelőttek – írja az MTI.

19:24

Az oroszok elfoglalták a Csernobili atomerőművet

Az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta a csernobili atomerőmű területét - erősítette meg csütörtökön Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója.

(Az ukrán hatóságok megerősítették a hírt, az oroszok elfoglalták a Csernobili atomreaktort. Forrás: Sputnik via AFP)

– Heves harcok után elvesztettük az ellenőrzésünket a csernobili terület felett. Az egykori csernobili atomerőmű létesítményeinek, a nukleáris hulladéktárolónak az állapota nem ismert. Az oroszok ez irányú, teljesen értelmetlen támadása után nem lehet azt mondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos. Ez az egyik legsúlyosabb fenyegetés ma Európára nézve.

Az oroszok szokásait ismerve valószínűleg már provokációkra készülnek a csernobili atomerőműben: vagy a támadás során okozott károkért Ukrajnára kenik a felelősséget, vagy ők maguk fogják megrongálni ezeket a kétségtelenül nagyon veszélyes objektumokat – mondta a tanácsadó.

20:42

Magyar hozzátartozóiakra várakoznak sokan a határon

Sok kárpátaljai bőröndökkel és táskákkal felszerelkezve, gyalogosan lépi át a magyar–ukrán határszakaszt Beregsuránynál – írja az MTI a helyszíni tudósítójuk beszámolójára hivatkozva.

Reggeltől legalább négyszázan-ötszázan léphették már át gyalogosan a határszakaszt, sokan a határállomástól néhány száz méterre lévő büfénél gyülekeznek arra várva, hogy a magyar oldalról értük jöjjenek a rokonaik vagy az ismerőseik. A folyamatosan érkezők között sok a fiatal, többen családostól jönnek, babakocsit tolnak vagy karon ülő kisgyerekekkel érkeznek, majd várakoznak a főút szélén – írják.

(Borítókép: modernizált orosz T72-es tankok egy őszi hadgyakorlaton. Forrás: MTI-EPA)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.