Aktuális

Az ütemtervet tartva haladnak a 37. sz. számú főút Gesztely – Szerencs közötti szakasz négysávossá bővítésének munkálatai.

A tavalyi évben a közlekedők a két település között a meglévő, bal pályán haladhattak, amíg az új kétsávos jobb pályát építette a kivitelező. A munkálatok most abba a fázisba értek, hogy a mai naptól a közlekedőket az újonnan megépült jobb pályára terelik át a Gesztely és az újharangodi csomópont közötti szakaszon, illetve a taktaharkányi és a bekecsi csomópont közötti 3 km-es szakaszon, ezzel egyidőben a 37. sz. főút – Bekecs, Béke út körforgalmi csomópontban 3 ágú jelzőlámpás forgalomirányítást építenek ki, ahol váltakozó irányban engedik majd a forgalmat, így a kivitelező megkezdheti a meglévő bal pálya felújítását.

A szakasz munkálatai a bal pálya profilmarásával, szélesítésével és a vízelvezetés kiépítésével folytatódnak. Gesztely és Hernádkak között turbókörforgalommá (többsávos) építik át a jelenlegi hagyományos, egysávos körforgalmat, amely így jelentősen nagyobb forgalmat tud majd átereszteni. Ezen kívül három egysávos körforgalom épül: az újharangodi, a Taktaharkány – Legyesbénye és a bekecsi csomópontban.

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta a 37-es főút 2×2 sávossá bővítése terén mérföldkő ez a mai nap. Hiszen már az első 7 km-en meg fog kezdődni a forgalom átterelése. – Ez egy rendkívül leterhelt és forgalmas útszakasz, a bővítés után sokkal kevésbé lesz balesetveszélyes. A munkálatok gyorsan és határidőre történnek – mondta a képviselő.

(Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese beszédében kiemelte most tartanak az érdemi kivitelezési munkák felénél. – A biztonságot fokozó megoldások közül érdemes kiemelni a középső elválasztást. Szinte a teljes hosszban fényvédő hálóval ellátott, két külön oszlopsorra kihelyezett szalagkorlát biztosítja majd a biztonságos közlekedést, egy hét kilométeres szakaszon pedig úgynevezett Bluesystem közúti visszatartó rendszert (sodrony korlát) építenek be, amely ilyen hosszban Magyarországon eddig még nem épült – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter beszédében elmondta, hogy a kormány célja, hogy minden megyei jogú várost bekapcsoljanak a gyorsforgalmi hálózatba, hogy bármely településről legfeljebb fél órán belül kényelmesen el lehessen jutni egy négysávos útra.

A forgalmat a március 28-ai sajtótájékoztató után átterelték az újonnan épült jobb pályára, ezáltal megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a régi hidak bontása és az elválasztó sáv építése. A tervek szerint májusban már végig, azaz Gesztelytől Szerencsig az új útpályán közlekedhetnek az arra járók. A kopóréteg építése várhatóan augusztus végén kezdődik, ekkor várhatóak az újabb forgalomterelések már a végleges pályára.

(Borítókép: A 37-es számú főút Gesztely irányából. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)