Aktuális

Szerencsen a Kossuth téren felállított kopjafáknál emlékeztek az aradi vértanúkra. Az október 6-án tartott gyásznapon Balázs Pál református lelkész idézte fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, kiemelve, hogy Magyarország küzdelmei során a nemzet szabadságát és önrendelkezési jogát akarta kivívni. Beszédében a szeretet erejét is hangsúlyozta.

„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért, a nemzetért vagy éppen a szabadságért. Ma éppen erre emlékezünk. Erre tanít bennünket a szentírás, erre tanítanak bennünket a történelem során hitvalló őseink, erre tanít bennünket a 13 aradi vértanú és mindazok, akik életüket adták a szabadságért” – fogalmazott a református lelkész.

(Az eseményen Balázs Pál református lelkész tartott beszédet. Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek)

Az emlékező szavak után a Szerencsi Férfikar tagjai tisztelegtek hazafias énekekkel az aradi hősök előtt. Ezt követően a politikai pártok, intézmények és a civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút a vértanúk kopjafájánál. Az ünnepi megemlékezés az Arad utcai emléktáblánál ért véget, ahol szintén elhelyezték a kegyelet virágait.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra – Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra –, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.