Aktuális

Izgatottan várták december 6-án a Mikulást a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár, valamint Gyárkerti épületrészében. A csöppségek a pedagógusokkal együtt zenés műsorokkal, versekkel és énekekkel kedveskedtek a szakállas piros ruhás jótevőnek, aki minden gyermeknek ajándékot osztott.

A Mikulás december 5-én elsőként a Napsugár épületrészbe, december 6-án pedig a Gyárkertibe látogatott, ahol már izgatottan várták az óvodások. A kicsik műsorral és énekkel kedveskedtek a jótevőnek. Kecskésné Nagy Edit, az intézmény vezetője érdeklődésünkre elmondta, a Nestlé szerencsi gyárának a vezetősége az idén is további ajándékokkal lepte meg a gyerkőcöket.

Hasonlóképpen cselekedett a Szerencs Város Önkormányzata is. Nyiri Tibor, a város polgármestere december 6-án személyesen nyújtotta át a gyerekeknek az édességeket.

Kecskésné Nagy Edit elmondta, hogy már nagyon várták a decemberi időszakot, mert ez mindig különlegesidőszak a gyermekeknek és a pedagógusoknak egyaránt. Hozzátette: az ünnepek közeledtével karácsonyi díszeket és süteményeket készítettek, amibe a szülők és nagyszülők is aktívan bekapcsolódtak. Az édességet jóízűen fogyasztották, amiből díszítésként az óvoda karácsonyfájára is hagytak.

A vezető hangsúlyozta: „Arra törekedünk, hogy a kicsiknek még otthonosabbá tegyük az óvodát. Nagy örömszámomra, hogy évről-évre egyre több szülő ajánl fel éppen az adott ünnephez kapcsolódó díszeket, amikkel még meghittebbé tudjuk varázsolni az intézményt” – mondta Kecskésné Nagy Edit.