Aktuális

A Szerencsi Szakképzési Centrum a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül, GINOP-6.2.7-20-2021-00030 azonosító számú pályázat támogatási szerződésében foglaltaknak megfelelően valósítja meg az Ágazati Képzőközpont létrehozását, a képzéseket, eszközbeszerzést, majd a Keleti Ipartelepen található tanműhely korszerűsítést követően az ÁKK megkezdi működését.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg a gazdaság versenyképességének megőrzése, a vállalkozások versenyképességének támogatása, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkaerő biztosítása céljából. Az elnyert, vissza nem térítendő támogatás összege: 279.887.050.-Ft, a támogatás intenzitása a projekt elszámolható költségeinek 100 %-a.

A pályázat megvalósítása során célunk, hogy növekedjen a vállalkozások hajlandósága klaszter létrehozására, melyben közösen az innováció és a digitális transzformáció, az okos megoldások elterjedésével járó, magas hozzáadott-értékű tevékenységet tudjunk megvalósítani a Szakképzés 4.0 Stratégiában szereplő stratégiai, szakmapolitikai célokkal összhangban.

A kis- és középvállalkozások szerepvállalásának erősítése érdekében racionalizáljuk a duális képzéssel kapcsolatos adminisztrációs terheket. A Szakképzési Centrum meglévő tanműhelyeire, infrastruktúrájára és eszközeire alapozva létrehozzuk a KKV-k együttműködésére alapozott Ágazati Képzőközpontot.

Az ÁKK tevékenységét támogató képzések szervezése az Ágazati Képzőközpont létrehozásába bevonandó vállalkozások vezetői, munkatársai, valamint a támogatást igénylő oktatói, munkatársai számára: GINOP-6.2.10 projektek által fejlesztett, térítésmentesen átadásra kerülő képzési háttéranyagok helyi módszertani fejlesztéssel történő átadása, képzésszervező szolgáltató bevonása a képzések megtartására az oktatók és képzéshez szükséges egyéb feltételek biztosításával együtt.

ÁKK létrehozását támogató képzésekhez az IKK Zrt. a GINOP-6.2.6-20 kiemelt felhívás keretében kidolgozásra kerülő képzés anyagát ingyenesen fogja biztosítani a Szakképzési Centrum számára: saját képzési program és módszertan kidolgozása a duális képzésbe bevont és bevonható vállalkozások (bármely ágazatban) vezetői, munkavállalói számára GINOP-6.2.6-19 kiemelt projekt képzési program adaptáció, képzésszervező szolgáltató bevonása a képzések megtartására az oktatók és képzéshez szükséges egyéb feltételek biztosításával együtt.

További információ: www.szerencsiszc.hu