Aktuális

Több mint két hete adtunk hírt róla, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által elnyert pályázat eredményeként megkezdődött városunkban a Pozsonyi-Nagyvárad utcák (közismertebb nevén „ prügyi út”) felújítása.

Az aszfaltot már felmarták, a közeljövőben pedig megújul az útpadka, tisztítják a vízelvezető árkot, majd új kötő- és kopóréteget terítenek, felfestik az útburkolati jeleket és jelzőtáblákat cserélnek. A munkák időtartamára korlátozzák a sebességet és a forgalmat, jelzőőrös irányításra is számítani kell.

Szerencs Város Önkormányzata is több csinosítást végez a területen, például fákat és növényeket ültet majd a szervízút mellett, a buszmegállóknál pedig elvégzik a szükséges javításokat.