Aktuális

A Sziget Alapítvány, a Nestlé Hungária, valamint a Kisgépés Fénycentrum Kft. meghívására december 6-án délután Szerencsre látogatott Joulupukki, a lappföldi Mikulás.

Az idei évben december elején Magyarországra érkezett Joulupukki a MikulásGyár meghívására. A finn fehérszakállú ezúttal több városba látogatott el. A kitartó szervezői munka eredményeként pedig Szent Miklós napjának délutánján Szerencsen is találkozhattunk az igazi finn Mikulással.

A jóságos fehérszakállú programja a Rákóczi-várban kezdődött, ahol a Nestlé Hungária szerencsi és diósgyőri üzemének dolgozók gyermekeivel találkozott. Az eseményen közös fényképek készültek a Mikulással, többen rajzokkal is kedveskedtek neki. Petró-Orosz Lilla, a Nestlé Hungária szerencsi és diósgyőri gyárainak HR-vezetője elmondta: „A szervezés során az volt az elsődleges szempont számunkra, hogy olyan közös élményt teremtsünk, amely emlékezetes pillanatot nyújt a dolgozóinknak és gyermekeiknek, hiszen ritkán adatik meg, hogy ilyen közelről, közvetlenül találkozzunk az igazi finn Mikulással” – mondta Petró-Orosz Lilla.

A fotón balról jobbra: Nyiri Tibor polgármester, Joulupukki és Kretovics István, a Kisgép- és Fénycentrum Kft. tulajdonosa.

Az esemény után a Nestlé által szervezett programról Joulupukki a gumikerekű kisvonattal a Világörökségi Kapuzatnál lévő rendezvénytérre indult, ahol hatalmas tömeg várt rá. Információink szerint közel 5000 ember volt kíváncsi a Mikulásra, aki a szervezők kérésére tovább maradt az egyeztetett időpontnál, így Joulupukki minden gyermeket személyesen üdvözölt, akik türelmesen kivárták a sort. A jóságos fehérszakállú fáradságot nem ismerve, lelkesen fotózkodott a gyerekekkel.

Az eseményen Nyiri Tibor polgármester elmondta, hogy hosszú egyeztetés előzte meg az eseményt. Hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy Szerencs bekerült azon helyszínek közé, ahova ellátogatott az igazi lappföldi Mikulás. „A Szerencsi Sziget Alapítványának elnökeként fontos célkitűzés volt számunkra, hogy létrejöjjön ez az esemény, hiszen a városért, az itt élő emberekért dolgozunk. Úgy gondolom, erre a célra nem is találhattunk volna jobb helyszínt, hiszen ez az ország egyik legszebben feldíszített rendezvénytere” – mondta Nyiri Tibor. Zárásként hozzátette, hogy a gyermekek és a felnőttek arcán megmutatkozó boldogság láttán úgy érzi, az alapítvány ezúttal is elérte célját.

Rengetegen készítettek fotót az igazi finn Mikulással.

Kretovics István, a Kisgép- és Fénycentrum Kft. tulajdonosa, a Szerencsi Híreknek részletezte, hogyan sikerült megszervezni Joulupukki látogatását. A történet egészen 2019 ig nyúlik vissza. „Négy évvel ezelőtt a Magyar-Finn Társaság meghívására egy baráti körrel Kuopioban voltam. Eredetileg a sarki fényt szerettük volna látni, de úgy alakult, hogy eljutottunk Rovaniemibe is, ahol a lappföldi Mikulás él” – mesélte Kretovics István. Hozzátette: akkor több mint kétszázan vártak, hogy találkozhassanak Joulupukkival.

„Amikor sorra kerültünk, fotókat és videókat mutattam neki Szerencs ünnepi fényeiről. Természetesen nagyon tetszett neki. Valójában már 2020-ban terveztük a látogatását, de a koronavírus-járvány keresztülhúzta a terveinket” – folytatta Kretovics István. Hangsúlyozta: pár hónappal ezelőtt egy skandináv körúton vett részt, ahol ismét Rovaniemibe látogatott. „Ekkor hamar bejutottam hozzá és felidéztem neki a korábbi találkozásunkkor történteket. A MikulásGyár Alapítvány, a Nestlé Hungária Kft. és a Sziget Alapítvány voltak ebben a partnerek, mert a közreműködésük nélkül nem jöhetett volna létre a szerencsi látogatás. A Sziget Alapítvány nevében Nyiriné Bárdosi Mária volt az esemény fő szervezője” – emelte ki Kretovics István. A Mikulással készült fotók korlátozott ideig letölthetők a Szerencs Város Önkormányzatának Munipolis oldaláról, vagy ide kattintva.