Aktuális

Több éves várakozás után, december 14-én átadták az új CT berendezést a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben (ESZEI).

Répásiné Elek Boglárka és tanítványa, Bodnár Ivett zenei előadása után, dr. Bobkó Géza, az ESZEI igazgató főorvosa köszöntötte az eseményen megjelenteket. Beszédében elhangzott, hogy az intézetet a város 1984-ben azzal a céllal alapította, hogy a járásban és környékén élő több tízezer ember egészségügyi ellátásán javítson, a vizsgálatokra és egyéb szolgáltatások igénybevétele céljából ne kelljen Miskolcra utazni. Hozzátette: az alapítás óta eltelt időszak alatt ennek a feladatnak egyre inkább sikerült megfelelniük. Egykor 17, ma már viszont 31 féle szakrendelés szolgáltatással rendelkeznek, valamint egynapos sebészetet és kórházi bennfekvéseket kiváltó kúraszerű ellátást is végeznek.

„Naponta átlagosan 600-700 egészségügyi ellátásra szoruló ember fordul meg a rendelőintézetben. Ezért folyamatosan fejlődünk kell, három évvel ezelőtt már volt egy nagyobb fejlesztési hullám az intézményben” – hangsúlyozta az igazgató főorvos. 2017-ben született meg az ötlet, majd elkészült a pályázat, amit szakmailag ugyan befogadott a kiíró, azonban több éven keresztül forráshiány miatt elutasítottak. Előbb tartaléklistára került, majd 2021-ben kapott zöld utat a projekt és indulhatott el a beszerzés hosszú folyamata.

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a CT egy igazi karácsonyi ajándék a szerencsieknek és a környékbelieknek. A képviselő kiemelte, hogy nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ez a fejlesztés megvalósulhasson. Hozzátette: nagyon kevés kisváros rendelkezik CT-vel, és az, hogy ilyen berendezés rendelkezésre áll helyben életeket menthet, mivel lerövidül a diagnózis felállításához szükséges várakozási idő.

A SinoVision AlphaCT 358 Plus típusú készülék jellemzőit és képességeit dr. Varga Szilvia radiológus ismertetett a jelenlévők számára. A szakorvos elmondta, hogy a berendezés az egyik legmodernebb a piacon, számos dologban felülmúlja az országban található többi gépet, ezáltal pontosabb diagnózis állítható fel.

Nyiri Tibor polgármester beszédében, hogy Szerencs Város Önkormányzata 17 millió forintot fordított önerőből a berendezés biztonságos beüzemeltetésére. A CT működtetésére új kiszolgálóhelyiségek is szükségessé váltak, ezért azokat is ki kellett alakítani. Hozzátette: a város lakóinak az egyharmada szépkorú, ezért nagyon fontos, hogy az ESZEI megfelelő és modern egészségügyi szolgáltatásokat nyújtson. A városvezető hangsúlyozta, hogy minden akadály elárult és örömének adott hangot, hogy a tervek szerint 2024. január 1-től heti 24 órában fog működni a CT berendezés.

  • Galéria: