Aktuális

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak február 23-án a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum aulájában, valamint a szerencsi emléktáblánál.

Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.

A megemlékezés elején Nyiri Tibor polgármester mondott beszédet. Elhangzott, hogy Szerencsről közel 4000 embert hurcoltak el kényszermunkára, sokan közülük soha nem tértek haza. A városvezető ezt követően Szerednyei János igaz történetét mesélte el az ifjúságnak, aki papként önként vállalkozott arra, hogy híveivel tart a Szovjetunióba. Mint oly sokan ő sem térhetett haza. Nyiri Tibor szerint a mai fiatalság számára az egyik legnagyobb áldás az, hogy nincs háború, béke van az országban, majd a demokráciára és a hazaszeretetre hívta fel a hallgatóság figyelmét.

A beszéd után műsort adtak a gimnázium tanulói, majd a megemlékezés a Rákóczi út – Posta utca kereszteződésénél található emléktáblánál folytatódott, ahol a megjelentek és a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola diákjai elhelyezték a koszorúkat és mécseseket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.