Ond Vezér Napját elmosta a vihar! Az elmaradt programokat a szervezők igyekeznek bepótolni.
A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai augusztus 17-én reggel még nagy lelkesedéssel készülődtek: a hangtechnika felállítása és az egyéb előkészületek zökkenőmentesen mentek. A főzőverseny a tikkasztó hőség ellenére délben rendben elkezdődött.
A délutáni órákban azonban egyre sötétebb felhők gyülekeztek és pontosan Ond felé tartottak. Így is lett, délután három órakor a vihar nagy széllökésekkel és heves esőzéssel lecsapott és keresztülhúzta a szervezők számításait. A jelenlévők a nagy sátor alá húzódtak be, de így is kevesen maradtak szárazon. A szervezők a résztvevők és a fellépők biztonsága érdekében úgy döntöttek, hogy az eseményt lefújják és egy későbbi időpontban rendezik meg a koszorúzást, a kenyérszentelést, valamint a zenés programokat.
A vihar miatt ugyan sok program elmaradt, de a sütiverseny még a nehéz körülmények ellenére is sikeresen lezajlott. A versenyre olyan szép alkotások érkeztek, hogy a zsűri, Tóth Ágnes és Halász Tiborné, egyöntetűen úgy döntöttek, hogy minden édesség díjat érdemel.