Befejezte a felújítást a MÁV a Szerencs–Sátoraljaújhely vasútvonal Sárospatak és Sátoraljaújhely közötti szakaszán. Ennek eredményeként ezen a távon már nem kell pótlóbuszokkal utazni december 9-től, az országos vasúti menetrendváltástól. A vasútvillamosítási és a kiegészítő rekonstrukciós munkák folytatódnak.
Közmeghallgatás és lakossági fórum összefoglaló
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közérdekű fórumot tartott november 21-én Ondon, a helyi óvoda tornatermében. November 22-én a Rákóczi-vár színháztermében közmeghallgatásra várták a szerencsieket. Mindkét eseményen az önkormányzat munkájáról Nyiri Tibor polgármester tájékoztatta a jelenlévőket.
Korszerűsítették városunkban a térfigyelő rendszert
Korábban beszámoltunk arról, hogy Nyiri Tibor polgármester – hivatalba lépését követően – találkozót kezdeményezett Keresztesi János rendőr alezredessel, a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetőjével és a város közbiztonságáról egyeztettek. Akkor megtárgyalták a legfontosabb intézkedéseket, majd többszöri egyeztetés és megbeszélés eredményeként a közelmúltban megújításra kerültek térfigyelő kamerák – a város központi területén – a cukorgyári körforgónál és a Rákóczi úton.
Megnyitották a Szerencs-patak zsilipjét
Hivatalosan is megnyitották a korábban felújított Szerencspatak zsilipjét november 10-én. A zsilip kezelését korábban a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. végezte, azonban a város Képviselő-testülete ezt a feladatot átruházta a Szerencsi Polgárőr Egyesületre.
Új focipályával bővül a sporttelep
Új focipályát építenek a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen. A munkálatok a közelmúltban kezdődtek el és a tervek szerint tavasszal birtokba is vehetik a sportolók. A két focipálya immáron megfelel majd a Bozsik-program előírásainak is, mely a hazai labdarúgás utánpótlás nevelését szolgálja.
A szociális szférában dolgozókat köszöntötték Szerencsen
November 12-e a Szociális Munka Napja. Ebből az alkalomból köszöntötte Szerencs Város Önkormányzata a szociális szférában dolgozókat november 13-án, a Rákóczi-vár Színháztermében.
Vezetéstechnikai tippek ködös időre
Ködös időben kifejezetten fontos vezetés közben az éberség, a megfelelő sebesség, a nagy követési távolság, valamint az első és hátsó ködlámpa megfelelő használata.
Ne hagyja magát átverni a Black Friday akciókkal
A fogyasztói tudatosság és a tájékozottság fontosságára hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a közelgő Black Friday akciókhoz kapcsolódóan.
1956 hőseire emlékeztek Szerencsen
Az 1956-os eseményekről emlékeztek meg október 23-án városunkban. Az ünnepség koszorúzással vette kezdetét a szerencsi Kossuth téren, ahol Nyiri Tibor polgármester tisztelgett a forradalom hősei előtt.
Koszorúzás a Nagy Imre szobornál
Az 1956-os megemlékezések sora a Nagy Imre szobornál folytatódott október 19-én.