A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felnőtt női kézilabda bajnokság, soron következő fordulójában a Szerencs VSE csapata a MEAFC gárdáját fogadta november 29-én a Kulcsár Anita Sportcsarnokban.
A szerencsiek magabiztos játékának köszönhetően már az első félidőre nagyarányú előnyre tett szert, hiszen 19-8-as hazai vezetésnél mentek pihenőre a játékosok. A második játékrészben is sikerült megtartani a nagyarányú vezetést. Végeredmény: Szerencs VSE- MEAFC: 33-26.
A mérkőzést követően a szerencsiek edzője értékelte a találkozót: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ők ugyanúgy veretlenek voltak, mint mi, nekik hét meccsből, hat győzelem és egy döntetlen volt, a mérlegük. Gyakorlatilag az őszi bajnoki címért folyt ez a csata.
Szerencsére mindenki jó napot fogott ki a csapatban és egy könnyű meccset sikerült játszanunk. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk- mondta el Katona Krisztina, edző. A szerencsi csapat nyolc mérkőzésből, nyolcat megnyert az őszi szezonban, így a tabella első helyéről várja a folytatást februárban.